Dobó Ági előre fél a karácsonyi kívánságoktól
2017-12-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Az advent Dobó Ágiéknak is az év egyik legszebb időszaka. A csinos anyuka idén már két kisfiával együtt készül az ünnepekre, akiket egyre jobban próbál bevonni a teendőkbe. Beni elmúlt négyéves, lelkesen segít a lakás díszítésében és rajzokkal várja a Jézuskát. A rohanós hétköznapokból kiszakadva ilyenkor Ágiék körül is minden lelassul kicsit, próbálnak minél több időt együtt tölteni.



Világító díszek, meghitt délutánok családi körben, készülődés a rokonokhoz és persze rengeteg izgalom és várakozás – így telnek Dobó Ágiéknál a karácsonyt megelőző hetek.



- Imádom, hogy Beni már ilyen nagy, annyi mindenbe bele tudjuk vonni. Csillogó szemmel rajzol a Jézuskának, és idén egészen biztosan a mézeskalács sütésnél is segít már nekünk. A párommal, Csabival hagyomány, hogy minden évben együtt készítjük el a finom, fűszeres illatú rénszarvasokat és angyalkákat – kezdte Dobó Ági.



- Mindannyian sokat dolgozunk évközben, ezért ilyenkor próbálunk kicsit visszavenni a tempóból, minél több időt együtt tölteni, nemcsak a szűk családdal, de a távolabb élő rokonokkal is. Idén is elutazunk például a szülővárosomba, Debrecenbe, úgyhogy már most elkezdem összeállítani fejben a listát, hogy ne hagyjunk itthon semmi fontos dolgot. Két gyerekkel ez már nem olyan egyszerű, sok mindenre kell odafigyelni: a gyerekek váltóruhái, a kedvenc plüssállatok, Sudocrem popsikrém, meleg takaró, semmi sem maradhat ki a táskából.



- Beni számára különösen izgalmas ez az időszak. Imád építeni, és tudja, hogy biztosan talál valami újdonságot a gyűjteményébe a fa alatt. A nagyfiamnak egyébként elég határozott elképzelései vannak, két éve például kistestvért szeretett volna, és ezt tavaly teljesítettük is, októberben megszületett Nini. Idén már előre félek, mit kér majd Beni karácsonyra! – tette hozzá viccelődve Ági.

Forrás: Blikk