Delhusa Gjonéknál bármikor jöhet a baba
Nem kér a születésnapi ünneplésből Delhusa Gjon (66). A zenész túl korosnak tartja magát ahhoz, hogy bulit rendezzen magának, pedig nemcsak ő, hanem a barátai is úgy gondolják, minimum 20 évet letagadhatna.– Igyekszem magamat formában tartani, és sikerül is. Nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is fiatal vagyok. Néha már a menyasszonyom, Fanni szól rám, hogy ne ugráljak már a lépcsőn, vagy hogy néha vegyek vissza a tempóból – kezdte nevetve a Blikknek Delhusa Gjon, aki azért nem felejtette el, hogy nemrég ünnepelte a 66-ot.
– Ilyenkor sok köszöntést kapok, és biztos is vagyok benne, hogy ezek beválnak, és a jóisten sokáig fog éltetni. Az elmúlt tíz évben csak egyszer voltam megfázva, ezenkívül nem volt semmi bajom. Nemrégiben elmentem az orvoshoz egy nagyobb kivizsgálásra, és kiderült, hogy makkegészséges vagyok – mondta a zenész, aki azt vallja, az ember saját maga teremti meg a boldogságot, nincs szüksége ahhoz bulira, hogy jól érezze magát a születésnapján.
– Na, persze azért Fanni biztosan készül valamivel. Sőt, pár nap múlva megyünk nyaralni, motorra pattanunk, és két másik párral együtt elutazunk Horvátországba. Szerintem ott lep majd meg. A fiaim, Flávió és Maximilien is készülnek majd valamivel. Mindig mondom nekik is, hogy eszükbe ne jusson ajándékot venni, mert már mindenem megvan, amire vágyom. Még egy újabb órára vagy gitárra nincs semmi szükségem. Akkor inkább menjünk el együtt étterembe vagy moziba, gyűjtsünk élményeket – tette hozzá Gjon.
A zenész idén tavasszal kérte meg 23 éves szerelme kezét, ám az esküvő dátuma még nincs kitűzve. Pedig a kedvese már célozgat rá.
– Sokszor kérdezi, hogy ugye tudom, hogy már öt éve együtt élünk? Ő nekem adta az életét, a fiatalságát, a jövőjét, nekem is adnom kell valamit, ezen egy pillanatig nem gondolkozhatok. Szóval azt hiszem, hamarosan oltár elé vezetem őt – mondta sejtelmesen a zenész.
Az esküvőben egyetértés van, de a körülményekben már nem annyira.
– Én annak örülnék, ha csak páran lennénk ott, Fanni persze hintót, meg kétnapos bulit akar. Majd megpróbálunk kompromisszumot kötni – mondta nevetve Gjon.
Annak ellenére, hogy a zenész már hivatalosan nyugdíjaskorú, foglalkoztatja a gondolat, hogy ismét apa legyen. Még az sem zavarja, hogy öreg fejjel kell majd óvodába mennie.
– Ezek még nyitott kérdések. Igazából bármikor jöhet a baba is, engem a korom ebben nem akadályoz. Ma már annyira kitolódott a gyerekvállalás. Sokan kérdezik, hogy ha ismét baba lesz nálunk, akkor mi lesz húsz év múlva? De mi lenne... Hiába leszek akkor már 86 éves, a gyerek biztos nem velem akar majd lógni. Ez az élet rendje – vallotta be Delhusa Gjon.
Forrás: Blikk