Delhusa Gjon és kedvese már 10 éve alkotnak egy párt
Delhusa Gjon már 10 éve van együtt 44 esztendővel fiatalabb szerelmével, most pedig elárulta a kapcsolatuk titkát.
Az énekes azt vallja, kapcsolatuk titka abban rejlik, hogy jól tudnak együttműködni, amit az sem befolyásol, hogy 44 évvel idősebb Fanninál. Bár nagy a boldogság, azt Gjon leszögezte, nem lesz ünneplés, ugyanis nem ebben mérik a kapcsolatuk fontosságát.
– Ha csend van és nyugalom, akkor minden rendben van. Ahhoz nem kell ünnep, évszám, jubileum, hogy megünnepeljük a kapcsolatunkat. Udvariasság, kölcsönös tisztelet, vagy ahogy Fanni mondta, konfliktusmegoldó készség kell inkább, amit én tanítottam neki. A lazaságot viszont tőle sajátítottam el, ugyanis eredendően nomád vagyok. Rendmániás voltam, hiszen mindent eltettem, ami fontos volt számomra, de ezt is feladtam. Egy kicsit rendetlenség lett, amit elengedtem már. Fanni a ruházatomat is figyeli, amit ennyi idősen nem látok már át. Bármennyire is furcsa, én vagyok a shoppingkirály – árulta el az énekes a Reggeliben.
Megosztotta azt is, hogy ha az emberek rájuk néznek, látják, hogy minden rendben van közöttük, hiszen átjön a belőlük áradó jókedv.
Kifejtette, hogy közvetlenül mellettük élnek a lovaik, a párja pedig annyira szereti gondozni őket, hogy soha nem adja ki a kezéből ezt a munkát. Az énekes ilyenkor felül a szénabála tetejére, onnan gitározik neki.