Csuti újra randizik
2022-03-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Hetek óta szállodában él Szabó András Csuti, és bár a gyermekei rettenetesen hiányoznak neki, egyre kiegyensúlyozottabb, amióta agglegényként telnek a mindennapjai.

 

Nem csoda, hogy nem volt könnyű egy fedél alatt lakni feleségével, Kulcsár Edinával, miután kiderült, hogy volt párja egy másik férfiba lett szerelmes.

– Kerülgettük egymást, nem tudtuk megállni, hogy ne szúrjunk oda a másiknak, mindkettőnknek nehéz volt ez az időszak. Azzal sem volt könnyű megbirkózni, hogy az otthonomból vendégszoba lett. Mindkettőnk érdekében meg kellett hozni ezt a döntést, de az a része a legfájóbb, hogy nem adhatok minden este „jóéjtpuszit” a gyerekeimnek – mondta el a Blikknek Csuti, akiket átmeneti, de annál barátságosabb vízparti lakhelyén, a Duna Garden szállodájában fogadott.

 

Az otthon melegét ugyanis egy szállodai szobára cserélte fel. Éveken keresztül építették kétszintes, medencés, minden luxussal ellátott házukat Kulcsár Edinával, de mindennek most búcsút intett a vállalkozó. Egy kisebb lakosztályra cserélte az álomotthont. Pazar fürdőszoba, Dunára néző erkély, nappali, mint mondja, sok jót is hozott neki a környezetváltozás. Azt is elárulta, már lassan nyitott a hölgyek közeledésére is. Noha az első perctől fogva záporoznak az üzenetek a közösségi oldalán, eddig kedve se volt beszélgetni más nőkkel.

– Az elején nem tudtam, lesz-e még valaha bizalmam a nőkben, de most már napról napra jobban érzem magam. Már tudok nyitni mások felé és beszélgetni. Volt, akivel együtt vacsoráztam, de manapság egy lájkból is cikk születik, ezért nagyon óvatos vagyok – tette hozzá, és azt sem titkolta, csalódott, amiért a házassága kudarcot vallott.

Elvált szülők gyermekeként szerette volna ezt elkerülni, de úgy érzi, fel tud állni ebből a helyzetből, képes új célokat kitűzni maga elé. A legfontosabb számára, hogy a gyerekek tekintetében továbbra se legyen köztük vita Edinával, arra viszont nincs esély, hogy a házasságukat valaha is helyre hozzák.

– Ennek a kapcsolatnak akkor is vége lett volna, ha nincsen harmadik fél. De hogy miként alakult volna a jövőben, nem tudom. Lett-e volna visszaút? Lehet. De most már biztosan nem – szögezte le Csuti.

Forrás: Blikk