Csobot Adél a kapcsolatáról beszélt
2024-06-04  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Istenes Bence a Csobot Adéllal köztük lévő dinamikáról beszélt, elárulva, kikérik-e egymás véleményét egy-egy munka kapcsán.

Egy hete derült ki, hogy Istenes Bence lesz a 25 év után visszatérő Fort Boyard – Az erőd műsorvezetője, az erőd kincsének védelmezője pedig Janklovics Péter. Mindkét tévés külön feltétellel vállalta el a felkérést, hiszen egyikük sem hagyja szívesen hátra a családját. Bence a Survivor után vallott először arról, hogy már nem mond minden kínálkozó lehetőségre igent, mert sokkal fontosabb számára az, hogy a párjával és a gyermekeikkel legyen.

„Már nem igazán vállalok külföldi műsorokat a gyermekeim miatt. Apaként nem tehetem meg azt, hogy itthon hagyom őket. Amikor a Survivor forgatása zajlott, akkoriban születtek meg a gyerekek, és emlékszem, nagyon rossz volt nélkülük. Most azért vállaltam el a Fort Boyardot, mert mindennel együtt nem kell sokáig távol lennem a családtól, ez pedig még belefér az életembe. Nem szeretek távol lenni tőlük” – részletezte a műsorvezető a hot! magazinnak.

Csobot Adéllal elmondta, mindent meg tudnak beszélni, remek köztük az összhang, így természetesen a befutó munkákról is szoktak értekezni.

Nem szoktunk engedélyt kérni a másiktól, ha valamilyen munkával megkínálnak bennünket, de otthon mindent megbeszélünk Adéllal, és csak azután fogadunk el egy ajánlatot vagy megkeresést

– árulta el a lapnak Bence, akit számos szerepben láthattak már a nézők, de nemrégiben a Sztárboxban a harcosabb oldalát is megmutatta.

„Nagyon szeretek küzdeni és nyerni is, mert maximalista vagyok az élet minden területén” – jegyezte meg.