Csányi Sándor szerint így lehet megúszni a válást
2017-02-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Csányi Sándor és felesége Tenki Réka szerelme már hét éve tart. A pár már túl van a kritikus hetedik éven és még mindig szeretik egymást. Csányi Sándor elmondta, hogy bizony azért tettek a dolgok ellen, hiszen elkezdtek egy házat építeni, ami sok konfliktust okozott kettőjük között.

- Elkezdtünk például házat építeni. Ha valaki válni akar, tudom ajánlani, rendesen próbára tesz egy kapcsolatot. De ha kész lesz, isteni lesz! - mesélte Csányi a Nők Lapjának.



A házasoknak már van egy közös gyerekük Luca, de Csányi Sándornak az előző kapcsolatából van egy nagy fia is, Misi. Réka elárulta, hogy a színész nagyon jó apuka.

Csányi Sándor szerint nagyon más egy apa-fiú és apa-lánya kapcsolat. Amikor fia, Misi kisebb volt, akkor ő csak a színészi karrierjével foglalkozott, sajnos így kevesebb szerepet kapott a fiú életében.

- Misire talán kevésbé tudtam figyelni, mint most Lucára. Ám az elmúlt tíz évben sok minden megváltozott. Sorra jöttek a kihívások, végül a szerencse is rám mosolygott. Most már a család az elsődleges kihívás, ezt kell jól csinálni.



Forrás: Blikk