Boldogabb már nem is lehetne Dancs Annamari
Dancs Annamari (38), a Budapesti Operettszínház sztárjának ujjára nemrégiben gyűrű került, ám a Mokka vendégeként elárulta, ez nem jelenti azt, hogy máris szervezi a nagy napot.![Dancs Annamari](/uploads/2018/08/xT5ktkqTURBXy9lNDVkOWE5YjY1OGJlZmZkODUxODliNWQ1ZjE1MzExYi5qcGVnkpUDAM0BvM0LEM0GOZMFzQMUzQG8.jpg)
– Amolyan örök menyasszonyság ez, mert ugyan együtt képzeljük az életünket, nem szeretnénk megpecsételni, esküvőt nem tervezünk, azt gondolom, nem feltétlenül a hivatalos papír jelenti az örök köteléket, az semmire sem garancia – utalt Annamari a múltjára, hiszen alig egy évvel az első esküvője után tönkrement a házassága kisfia édesapjával, Kerényi Miklós Mátéval (36). Ám mostanra úgy tűnik, visszatért az életébe a boldogság.
![Dancs Annamari](/uploads/2019/06/2bafe48993142c1de5c1262bca30f9f01e3eb5f2.jpg)
– Van egy gyönyörű kisfiam, nyáron két és fél éves lesz Ádám. A Jóisten úgy rendezte kettőnk életét, hogy szépen kialakuljon minden. Van egy párom több mint egy éve, és nagyon jól vagyunk – mondta mosolyogva Dancs, aki elárulta: bár nem terveznek közös gyereket, de ha a baba mégis érkezni szeretne, nem zárkóznak el.
Forrás: Blikk