Berki: „Bevallom férfiasan, én is sírtam”
2019-07-26  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Még a szülők sem tudtak Berki Krisztián és Mazsi esküvőjéről, akik teljes titokban, csak a maguk körében mondták ki a boldogító igent hónapokkal ezelőtt. Tudták már régóta, egymásnak teremtették őket, a kezdetek óta készültek a házasságra. Lánykérés sem volt, közösen szervezték meg a fogadalomtételt.

Berki és Mazsi

„Amikor felvettük a kapcsolatot egy vidéki anyakönyvvezetővel, úgy voltunk vele, tudjuk le gyorsan a hivatalos részét. Őszintén nem gondoltuk, hogy ennyire meghitt és szép lesz majd, amikor aláírjuk a házassági levelet” – vallotta be Berki, sőt – mint kiderült –, még könny is szökött a szemébe a szertartáson.

„Bevallom férfiasan, én is sírtam a nagy napon. Hogy ne tettem volna? Hiszen elvettem életem nőjét! Az igennel váltunk eggyé. Megnősültem, és ez már örökre így marad” – mesélte.

A romantikus, kétszemélyes szertartásra a tanúk kivételével senkit nem hívtak meg, a szülők is csak utólag értesültek róla, hogy szerelmes gyermekeik összekötötték életüket.

„Idővel megértették, miért döntöttünk így. Azt akartuk, hogy ez a nap csakis kettőnkről szóljon” – mesélte Mazsi, aki azonnal felvette férje nevét.

„Miután megismertem Krisztiánt, tudtam, hogy Berki akarok lenni” – mondta.

Berki Krisztian_Mazsi_nyaralas

Ezzel azonban nem érték be, a Maldív-szigeteken, filmbe illő körülmények között fogadtak ismét örök hűséget egymásnak, mint arról korábban a Habostorta.hu is beszámolt.

„Mazsi mindig is vágyott arra, hogy mezítláb, a homokban mondja ki a boldogító igent, és mivel az esküvő a nőről szól, teljesíteni akartam ezt az álmát is” – mondta a romantikus útról a friss férj, aki a meglepetés-szertartásra ruhát is csempészett ki magával kedvese számára.

„Nem tudott megszólalni a meglepetéstől: olyan öröm volt ez nekem, ami semmihez sem fogható. Kevesen hitték, hogy képes vagyok egy akkora lépésre, mint a házasság, pedig amint megtaláltam életem nőjét, mi sem volt természetesebb. Az eddigi legjobb döntésem volt, hogy oltár elé vezettem Mazsit.”

Forrás: Blikk