Bereczki Zoltán újra színésznőt szeret
2019-04-17  /  Szerző:   /   Szerelem A népszerű színészt az idei év elején találta el Ámor nyila, amikor elkezdte próbálni a Nemek és igenek című darabot a Centrál Színházban. Itt ismerkedett össze A mi kis falunk Tecájával, Bata Évával (32), akivel három hónapja alkot párt. A Blikk úgy tudja, színházi berkekben nyíltan vállalják a kapcsolatukat, de a szemfüles nézők is többször látták már őket előadások után a belvárosban található színház körül romantikusan andalogni.

Bereczki Zoltan

– Olyanok, mint két szerelmes kamasz, imádják egymást. Rájuk fért már ez a szerelem, mert az utóbbi években ezen a téren egyikük sem volt szerencsés. Éva és Zoltán is kereste az igazit, de talán éppen emiatt mind a ketten kellően felkészültek egy normális kapcsolatra – árulta el a szerelmespár környezetéből származó informátor, aki azt is elmesélte, hogy szinte az első pillanattól forrt a levegő közöttük a próbákon.

S mivel mind a ketten egyedülállóak voltak, nem is akarták titkolni a szerelmüket, így a Blikk megkeresésére Bereczki Zoltán menedzsere és üzlettársa, Ferenczi Orsolya meg is erősítette a hírt.

– Igen, együtt vannak, de egyelőre nem szeretnének nyilatkozni a kapcsolatukról – kapta a választ a Blikk.

Bereczki Zoltan

Bereczki az utóbbi időben többször nyilatkozott arról, hogy nyitott egy új szerelemre. A Blikknek tavaly ősszel mesélt arról, hogy nem véletlenül alakított ki két kocsibeállós garázst új álomotthonában. Ráadásul korábbi életének fájó és zavaró dolgait is kiszortírozta a költözés előtt.

– Az új otthonom lakóterébe már csak olyan dolgok kerültek, amelyekhez valóban mélyen kötődöm, amelyek fontosak, és hosszú távon szeretném, ha körülöttem lennének. Minden mást eltüntettem – mesélte akkor, és úgy tűnik, a módszer bevált: le tudta zárni a múltját, tiszta lapot nyitott, és talán Éva személyében meg is találta azt, akit keresett.

Bata Eva

Bereczki Zoltán 2013-ban vált el Szinetár Dórától, ám életüket összeköti kislányuk, Zora. Azóta mind a ketten új életet kezdtek, Dóra hozzáment Makranczi Zalán színészhez, és a Budapesti Operettszínház musical színésznőjeként sikeres. Bereczki a korábbi operettes karrier után mostanra jegyzett prózai színész lett, a Lepkegyűjtő című darabja nemrégiben ünnepelte a 200. előadását. Jelenleg az RTL Klub Drága örökösök című sorozatban is látható.

Forrás: Blikk