Bereczki keresi az igazit
2017-01-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem „Egy ideje már keresem az igazit” – árulta el Bereczki Zoltán a Best magazinnak, arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nincs hosszabb kapcsolata. Szerinte, ha szembejön vele a nagy ő, „első látásra megismerem, ebben biztos vagyok”.

Az sem zavarja, hogy a tévés és színpadi munkái alapján ítélik meg, mert „A nőknek sikeres férfiak kellenek. Olyanok, akik megállják a helyüket, és akiknek megvan az egzisztenciájuk. Ez egyébként nőben is nagyon vonzó tud lenni. Azért hívnak a tévébe, mert az előadásainkat rengetegen nézik, és ez másoknak is feltűnik. Ráadásul úgy gondolom, ha megfésülködöm, egy fokkal még szebb is vagyok az ördögnél”.

És ennél is jobb parti, hiszen, „szerencsére olyan nevelést kaptam, hogy nem okoz gondot, ha be kell vernem egy szöget a falba. Számomra alapvető, hogy elvégzem a házimunkát, barkácsolok, és ha kell, főzök is – mostanában elég sokszor. Úgy gondolom, ez imponál egy nőnek.”



Forrás: Bors