Ben Affleck újra szerelmes?
2017-01-20  /  Szerző:   /   Szerelem Ben Affleck és felesége, Jennifer Garner ugyan egy fedél alatt élnek, de úgy tűnik, mégsem sikerült rendbe hozniuk a házasságukat. Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy a sármos színész egy új színésznőbe szeretett bele.



A Live by Night című film premierjére érkezett együtt a két világsztár, Ben Affleck és a csodálatos Sienna Miller. Ez még nem is lenne meglepő, hiszen a két színész közös filmjüket népszerűsítette együtt a premieren. Ami viszont mindenkinek feltűnt, hogy a szokásos egymás mellett mosolygós baráti beszélgetés helyett a sármos sztár gyengéden bújt kolléganőjéhez, és úgy flörtöltek egymással még a vörös szőnyegen is, mint két szerelmes tini.

Úgy tűnik, a maratoni szexjelenet sem szegte kedvét a párnak, vagy talán éppen ez hozta őket össze?

Ben Affleck és Jennifer Garner házassága már jó ideje megromlott, ami a sztár félrelépésével véget is ért. Akkor még az a hír járta, hogy Affleck mindent megtesz annak érdekében, hogy feleségét visszakapja. Úgy tűnt, hogy Jennifer is nyitott a problémáik megoldására, végül mégsem sikerült újra egymásra találniuk. Ugyan még egy fedél alatt élnek a gyerekek miatt, Ben szíve már másért dobog.

Íme a bizonyíték:



Forrás: Life.hu