Ben Affleck gyermekével lett lefotózva
Ben Affleck és Jennifer Garner középső gyermeke, Fin, édesapjával sétált az utcán, amikor fotók készültek róluk. A 17 éves tinédzser, aki 2024-ben jelentette be, hogy transznemű, és azóta Fin néven éli mindennapjait, édesapjával vásárlás után tartott hazafelé. A képeken jól látszik, hogy Fin már csak fél fejjel alacsonyabb híres édesapjánál.
Ben Affleck és Jennifer Garner három közös gyermeke közül Fin a középső, 2009-ben született. Bár a színészpár házassága 2018-ban válással végződött, kapcsolatuk azóta is harmonikus, és gyermekeiket közösen, egyetértésben nevelik. Fin jelenleg egy Los Angeles-i középiskolába jár, és mivel hamarosan végzős lesz, szüleivel már elkezdték az egyetemek látogatását. Legutóbb a maine-i Bowdoin College campusán látták őket, ami arra utal, hogy a család komolyan készül a továbbtanulására. A tinédzser arcán mindkét szülő vonásai felfedezhetők, de talán édesanyjára hasonlít leginkább.
Fin nemcsak a tanulásra koncentrál, hanem diákmunkát is végez, amit édesapja kifejezetten támogat. A színész egy korábbi interjúban elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy gyerekei megtanulják a pénz értékét, és korán megtapasztalják a munka világát. A család életében a harmónia és a támogató légkör kiemelt szerepet játszik, ami különösen fontos Fin számára, aki nemrégiben vállalta fel nyilvánosan nemi identitását. Azóta rövidre nyírt frizurát hord, és magabiztosan éli mindennapjait.
Jennifer Lopez gyermeke sem hetero
Fin jó viszonyt ápol apja korábbi feleségének, Jennifer Lopeznek a gyerekeivel is, különösen az énekesnő 18 éves gyermekével, aki szintén jelentős változáson ment keresztül. Az Emme néven született fiatal ma már Oskar néven él, és nyíltan vállalja, hogy nem binárisként határozza meg magát. A két fiatal közötti barátságot jól mutatja, hogy júniusban együtt vettek részt egy Los Angeles-i Ariana Grande-koncerten.
