Az igény szerinti hozzátáplálás
2023-03-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

A baby-led weaning (BLW), azaz a falatkás, igény szerinti hozzátáplálás röviden azt jelenti, hogy a kisbaba önállóan fedezi fel az élelmiszereket. Vagyis lehetőséget kap arra, hogy saját maga válassza ki az ételt és annak mennyiségét.

Mi a BLW?

Hagyományos hozzátáplálás esetén különféle táblázatok és listák szabják meg, hogy mikor és mit vezess be a kisbabád étkezésébe. A baby-led weaning módszere azonban alapjaiban eltér ettől. Itt egyetlen személy „diktál”, méghozzá a kisbabád.

Természetesen azért arra neked kell figyelned, hogy az életkorának megfelelő és a számára ajánlott élelmiszerek, gyümölcsök és zöldségek közül válogathasson, de ezen kereteken belül valóban övé a döntés.

A BLW módszert követők úgy vélik, hogy ennél a fajta hozzátáplálásnál a baba valódi ízekkel, állagokkal és színekkel ismerkedik meg, aminek hatására a szervezete sokkal jobban fel tud ezekre készülni, illetve jobban is tud rájuk reagálni.

Hogyan működik a BLW?

Először is ültesd a gyermeked az étkezőasztalhoz, amikor eszel. Ekkor van ideje megfigyelni, hogy mit csinálsz, majd, amikor elérkezettnek érzi az időt, és érdeklődni kezd az ételek után, akkor ő is ehet veled. Ha látod rajta, hogy már kíváncsi, akkor bíztasd arra, hogy fogja meg az ételeket. Nem az számít, hogy megegy az élelmiszereket, hanem az, hogy azok után nyúljon, amik szimpatikusak a számára. A kiválasztott ételt ne pépesítsd, csak vágd akkora darabokra, amiket a kicsi könnyedén meg tud fogni. Hagyd, hogy ő maga kezdjen el enni, és ne nyomd a kanalat a szájába. A mennyiségeket is bízd a babádra, és ne erőltess új ízek, csak ajánld fel neki azokat. Anyatejet továbbra is adj a kisbabádnak, ha éhes és azt kívánja. Jelezni fogja, ha elérkezik a tejmennyiség csökkentésének ideje.

Fontos! A kerek élelmiszereket, amik könnyedén lecsúszhatnak a baba torkán, inkább vágd fel – ilyen például a szőlő. Az almáról és a barackról pedig távolítsd el a héjat.

 A BLW előnyei

Számos előnnyel jár ez a módszer, melyek közül ezek a legfontosabbak:

A gyerek saját maga szabja meg, hogy mit és mennyit eszik

A módszernek hála meg fogja tapasztalni a végleteket – azaz hogy milyen érzés az éhség és a telítettség

Megtanulja megkülönböztetni az ízeket

A családdal együtt eszik

Gyakorolja a finommotorikus mozgást, és a száj izomzatát is edzi

Útközben is könnyedén tud enni

A BLW hátrányai

A gyermek fejlődése szempontjából semmilyen hátránnyal nem jár ez a hozzátáplálási módszer, azonban ha szereted a rendet és tisztaságot, akkor el kell döntened, hogy bevállalod-e a BLW-t. A baby-led weaning során ugyanis gyakran kerül étel a padlóra, a székre, a gyerek ruhájára, a hajába és még sok más helyre. Ezen kívül kicsit nehezebb ezt a módszert integrálni a mindennapokba.