Ambrus Attila igyekszik mintaapává válni
Ambrus Attila igyekszik mintapolgárkért élni az életét, és ami ennél is fontosabb, nagyszerű apaként nevelni a kislányát, miközben férjként is legjobb tudása szerint igyekszik boldogulni.
Szabadulása óta törvénytisztelő polgárként éli az életét, és nem csak boldog férjként kelhet fel minden reggel, de arra is lehetősége van, hogy apaként biztosítson boldog éveket gyermekének. Mindezzel kapcsolatban már csak azért is éghet benne a bizonyítási vágy, mert neki nem adatott meg egy kellemes emlékekkel teli gyermek-, illetve fiatalkor, sőt, az apja rendszeresen élt a fizikai fenyítés lehetőségével, ami mély nyomot hagyott benne.
„Mivel könnyedén az ujja köré csavar, nem is tudom őt fegyelmezni. Konkrétan kinevet, ha valamiért dorgálni próbálom. Pedig lenne rá okom, igazi kis akarnok. Fogadni mernék rá, hogy az anyja révén egy orosz tábornok leszármazottja” – meséli nevetve két éves kislányáról, Annáról, majd igyekszik kiemelni, hogy ettől függetlenül mennyire szerencsésnek tartja magát.
„Óriási szerencsémre a feleségem, Réka és szülei helyettem is szigorúak, apósomék ráadásul pedagógusok voltak, különösen értenek a gyerekek nyelvén. Én nem lennék hajlandó szankcionálni. Sosem titkoltam, hogy engem gyerekként kőkeményen vert az apám, ami után megfogadtam, hogy egy ujjal sem érek a lányomhoz. Sosem csattan majd el atyai pofon” – hangsúlyozza, majd az ösztönei fontosságáról beszél.
„És mivel nincs előttem jó szülői minta, kénytelen vagyok az ösztöneimre hagyatkozni. Hogy ezek jó felé terelnek-e, hogy jól nevelem-e a kislányom, az nem most fog kiderülni. Erre akkor kapok majd választ, ha a gyerek húsz év múlva rám nyitja majd az ajtót, hogy megkérdezze, hogy vagyok” – fejtette ki bővebben Attila gondolatait a gyerekneveléssel kapcsolatban.
A múltját mégsem lehet meg nem történté tenni, vagy kitörölni az életéből, mintha nem is lett volna, és hiába fizetett a tetteiért súlyos börtönévekkel, ahol nem csak gondolkodni, de változni is volt ideje, egy nap a lánya szemébe kell néznie, illetve elmesélnie, mi miért történt anno. A családfő gyermeke megértésében bízik:
„Tartok attól, hogy amikor kiderül az igazság, előítéletet látok majd a szemében. Minden egyes nap teszek azért, hogy jobb ember legyek... miatta, és persze, magam miatt is. Sose rúgok bele az embertársaimba, sőt, igyekszem másokon is segíteni, tisztességes vagyok az üzletfeleimmel, a vevőkkel, és gondját viselem a családomnak. Hiszem, hogy mindez számítani fog” – elmélkedett a kerámiákkal foglalkozó művész, akinek az útja nem volt kikövezve.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Az idáig vezető út persze, nem volt könnyű, én hittem a legkevésbé abban, hogy képes leszek jó irányba megváltozni. Míg börtönben voltam, álmodni sem mertem arról, hogy egyszer férj, szülő leszek. Ezért sokáig az édesapámat és édesanyámat okoltam, rettenetes haragot tápláltam irántuk, de mára már megbocsátottam nekik. Remélem, a lányom is megértő lesz, amikor arról beszélünk majd, hogy az apja egykoron az ország rablója volt.”
A prioritásai között tehát az apai feladatok minél precízebb ellátása szerepel, s élete legszebb és legmeghatározóbb élményeként is lánya születését említi a Story magazin legfrissebb számában:
„Jelen voltam Anna születésénél, ami életem legmeghatározóbb és legszebb élménye volt. Akkor belém hasított a felelősségtudat, ami azóta egyre csak mélyül. Ez a mindennapokban annyit tesz, mint szívből játszani a lányommal, folyton beszélni hozzá, mesélni neki, a nyakamba kapni, és bejárni az erdőt, hogy minél többet láthasson a világból. Ebben ez az elmúlt év sokat segített, mert ugyan a vírus miatt kevesebb munkám volt, de cserébe több időt tölthettem a lányommal és a feleségemmel. És ezek fontos évek Anna számára, most rögzül ben a biztonságérzet, és erősödik a köztünk lévő bizalom. Ha már a sors megadta, hogy édesapa legyek, akkor a legjobban akarom csinálni!”
Forrás: Blikk
