Ábel Anita az új kapcsolatáról vallott
2019-05-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem Úgy hírlik, szinte a felhők fölött jár a boldogságtól Ábel Anita és és nála 7 évvel fiatalabb kedvese, Roberto Favaro.

Abel Anita

Fél évvel azután, hogy kiderült, 16 együtt töltött év után elválik férjétől, újra rátalált a szerelem Ábel Anitára. A színész-műsorvezető új párja egy olasz származású gasztrofanatikus, Roberto Favaro, s mindössze két hónappal ezelőtt találkoztak először egymással.

A Story magazin úgy értesült, egy neve elhallgatását kérő ismerőstől, hogy Ábel Anita és a nála 7 évvel fiatalabb Roberto Favaro a TMC menedzseriroda március 13-ai összejövetelén találkoztak először, azt azonban nem tudni, hogy szerelem volt-e első látásra, hisz szinte egész nap a hatalmas terem más-más pontján tartózkodtak, de azóta szép lassan közel kerültek egymáshoz.

Abel Anita

Ábel Anita és Roberto Favaro - aki 12 éves korában jött először Magyarországra - már öt hete alkot egy párt, kapcsolatukról azonban nem kívánnak beszélni.

Nem akartunk bujkálni, szeretnénk megélni a szerelmünket úgy, ahogy bárki más. Ezért tettük ki a közös fotókat, viszont ennél többet egyelőre semmilyen módon nem szeretnénk nyilatkozni vagy beszélni róla - üzente a pár a menedzsmentjükön át. A közeli ismerős szerint Ábel Anitára pedig nagyon ráfér már a boldogság.

- Kijárt már neki ez a kapcsolat, Anita nagyon megérdemli a boldogságot. Az sem érdekli őket, hogy Roberto hét évvel fiatalabb nála, egyszerűen csak élvezik az életet. Szinte a föld felett járnak, mint a tizenévesek, akiknek ez életük első diákszerelme - mondta a Story magazinnak az informátor. Anita és Roberto kapcsolatát egyébként az olasz férfi édesapja is támogatja: egy komment szerint máris arra biztatja a párt, hogy legyen közös kisbabájuk.

Forrás: Blikk