A színház a színészé, a film a rendezőé – Interjú Bodrogi Gyulával
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésszel, Bodrogi Gyulával beszélgettem a Nemzeti Színházban, akit a mesékről, a színészi pálya iránti érzelmeiről kérdeztem.
A fotót készítette: Szabó Csilla
SzCs: - Milyen gyakran olvastak Önnek meséket gyermekkorában?
BGy: - Nagyon szerettük a meséket, a nővérem Zsuzsa is és én is, a nagymama mesélt leginkább és ez egy mindennapos dolog volt. Én magam is nagy mesegyártó voltam, ezt már csak úgy történetekből tudom, a többi gyereknek meséltem mindenféle történetet a születésem előtti időszakból.
SzCs: - Fontosak a mesék felnőtteknek? Ha igen, miért?
BGy: - Igen, fontosak a mesék felnőttkorban is. Tulajdonképpen, ha nem úgy kezdődnek a mesék, hogy egyszer volt, hol nem volt… hanem, hogy ott voltam és láttam, azok is mesék, csak felnőtt mesék. Az egyszer volt, hol nem volt helyett pedig azt mondjuk, például 1972-ben.
SzCs: - Hogyan lett az Ön hangja Süsüé?
BGy: - Csukás István Bergendyvel talált rám. Igaziból ismertem mindkettőjüket már korábbról, és a hangot, amit kerestek bennem találták meg. Ahogy unokahúgom is mondogatta: „Gyula, én annyira szeretem a hangodat, mert olyan jó rekedtes!” Szóval, amikor megkerestek, biztosan azt gondolták, hogy Süsü hangja is ilyen rekedtes és én leszek a legmegfelelőbb hang erre a szerepre.
SzCs: - Hogyan emlékszik vissza Csukás Istvánra?
BGy: - Akkoriban rendkívül sok különleges rajzfilm és bábfilm készült a Pannónia Filmstúdióban. Igen akkoriban bontakozott ki Csukás István is, aki szerintem maga is egy mesefigura volt, a maga kedvességével. Azok a gondolatok, mesék, amik az eszébe jutottak mind zseniálisak voltak. Zseniálisak még ma is. Hiszen ki ne emlékezne: …és akkor jön a sárkány, jön a sárkány…én vagyok a jó királyfi, könnyű engem megtalálni… Azt gondolom, hogy még a verseiben is volt és van ma is valami felemelkedettség, szerintem ő a mese költője.
SzCs: - Hogyan készült a Süsü hangfelvétele, milyen emlékeket őriz?
BGy: - Először felvettük, mint rádiójáték, majd az elment a bábosokhoz, akik megcsinálták belőle a filmet. Aztán újra visszakaptuk és szinkronizáltuk. Nagyon jó volt ezt csinálni, minden felvételi nap hangulatosan telt és remekül éreztük magunkat. Úgy vélem ennek a mesének lelke volt. Voltak, akik akartak új Süsüt csinálni, de három perc alatt megbukott.
SzCs: - Stop! Közlekedj okosan! Egy papírkivágásos ismeretterjesztő rajzfilm volt, 2 évaddal. Emlékszik?
BGy: - Igen! A KRESZ. Emlékszem rá, a táblákat tanítottam és a közlekedést. Váradi Hédi volt a partnerem. Ezt kár, hogy mostanában nem forgalmazzák, mert ma már a gyerekek annyira hozzá vannak nőve az autóhoz, hogy fontos lenne.
SzCs: - Amikor hangját adta egy rajzfilm- vagy bábkarakterhez, előfordult, hogy érzett neveléstudatot is?
BGy: - Ha kapok egy szerepet, az első gondolatom mindig az, hogy hogyan kellene ezt a legjobban megcsinálni. Lehet sajnos, de nem szokott ez akkor az eszembe jutni, viszont mindegyik karakter mindig tanít valamit. Az már más, amikor az ember csinálja, mert amikor már benne vagyok, máshogyan élem meg, bár akkor sem kifejezetten arra gondolok, hogy tanítok a szereppel. A matematikát is azért szeretik kevesen, sőt, vannak, akik csak később szeretik meg, mert nem mindig értik, pedig a matematika, költészet. Egy abszurd költészet. Amelyik gyereknek nincs elég erős fantáziája és a fantázia nem tud átmenni egy abszurd helyzetbe, akkor az a gyerek azt mondja, hogy a matematikát utálja. Ez pedig érdekes, hiszen, ha ez a gyerek utálja, akkor is használja nap, mint nap.
SzCs: - Mit jelent Önnek a színjátszás?
BGy: - Nekem van a színészetről egy érdekes felfedezésem. A színészetet nem lehet se megtanulni, se megtanítani. A színészetet gyakorolni lehet, és ha már gyakorolja valaki, akkor sok mindent tud tanulni hozzá. Megtanulhat például csúcs dolgokat, kicsi dolgokat, szüneteket. Ez valamiféle olyan adottság, amit talán úgy fogalmazhatok meg, hogy van olyan valaki, aki bejön a színpadra és nem történik semmi. A másik helyzet, pedig, amikor van olyan valaki, aki, amikor a színpadra lép, akkor ő ott van, bejött. Ezt csak gyakorolni lehet és gyakorlás közben derülhet ki az illetőről az, hogy nincs vagy kiderülhet az is, hogy mégis ott van benne az a plusz. Ezen a pályán akár nyolcvan éves korban is ki lehet ugrani, mert egyszer csak az a figura, az a lelki állapot, az a valami előre jön, amit úgy nevezünk, hogy színészet.
SzCs: - „A színház a színészé, a film a rendezőé”, ezt mondta nekem a Puskin moziban pár hete.
BGy: - Ez így van. Két dolog kell a színházhoz, ami nélkülözhetetlen: a színész meg a közönség. Ez a kettő. A filmnél meg nélkülözhetetlen a rendező és az operatőr. Nem akarom lebecsülni a nagy filmszínészeket, de például a Rex felügyelőt megformáló kutya is hatalmas filmszínész, ha egy bizonyos nézőpontból nézzük. A rendező és az operatőr mindenből, akár egy kavicsból is tud filmet csinálni. A színházban viszont a színész tudja elszórakoztatni a közönséget.
SzCs: - Minden estére újra és újra előveszi-e a már megtanult szöveget? Lehet tökéletesíteni?
BGy: - Én például ma is játszom egy színdarabban és még az öltözőben, öltözés közben is mondom a szöveget, mert mindig van valami olyan pici dolog, amit hátha még jobban elő tudok adni, tudom tökéletesíteni. A darabban, amiben ma este játszani fogok óriásiak a táncos srácok, ezért jó nekik játszani, úgy tesznek, mintha a közönség lenne. Ezek mindig nagyon jó dolgok. Az a nem jó, amikor az ember megérzi egy játszás közben, hogy amit csinál nem megy át, a közönség valahol elveszett és bizony nem szórakozik, hanem unatkozik. Ez fontos, mint ahogyan az is, hogy a színház nem a tanítás, oktatás területe, hanem a szórakoztatásé, akkor is, ha például a Hamletet nézik és akkor is, ha egy zenés vígjátékot néznek. Minden körülmény között azért ül be a néző egy előadásra, mert velünk együtt akar játszani. Akiknek nem érdekes a néző, azok szamárságot mondanak, mert ha nincs néző, akkor nincs színház sem.
SzCs: - Mi a fontos Önnek egy szerepben?
BGy: - Nincs kedvenc szerepem, az a jó, ha kihívás megformálni a kapott karaktereket. Mindig az a fontos a szerepeimben, hogy jelentsen valamit a színdarabban is. Ha pedig játszom, a legfontosabb, hogy a nézők értsék, amit mondok, ha pedig nem értik, akkor az engem zavar. A nézésük, a reagálásuk a közös játék a színésszel. A színházi dolgokban olykor el szokták felejteni a nagy részét a színháznak, például amikor a színész azt mondja: Te rohadék! és a másik erre reagál, vagy ha máshogy zajlik mindez le: Te rohadék! és a másik ezen nevetgél. Ha a jelenet vicces, akkor a közönség is elkezd nevetni, pedig a szó ugyanaz csak a reakció más. A reagálást, ami nagyon fontos, nem tudom, hogy manapság tanítják-e az egyetemen, főiskolán vagy nem. Annak idején minket még Gellért Endre határozottan oktatott. Azt mondta: Te megfogod a végét, meghúzod! Te kettőt hátra lépsz! Ilyen helyzetekben aztán nyílt vita bontakozott ki. Azért olyan fontos a reagálás, mert mindig valamilyen érzést vagy érzéseket vált ki és ez elengedhetetlen a színészethez.
SzCs: - Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok a ma esti előadáshoz!
Készült: Budapest, 2024.11.26.
