A járvány tetőfokán született meg a magyar színésznő első gyermeke
2020-08-04  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Duplán lehet gratulálni! Petrik Andrea három éve lett széles körben ismert a Kincsem női főszerepével, nemrég édesanyává vált, és most ismét közönségfilmben remekel, a Pesti balhé című vígjátékban.

– Akkor jött világra a kisfiam, amikor a Covid a tetőfokára hágott, de én ezt jól éltem meg, ha szabad ilyet mondanom. Máshogy érzékeltem. Otthon tudtunk lenni a férjemmel és a babával. Kifejezetten jót tett, hogy nem jöttek-mentek az emberek. Összeszoktunk, összetanultunk – összegezte a Junior Prima-díjas színművésznő, aki a kórházban sem szembesült a veszélyhelyzet fokozódásával. – Hál istennek, a férjem is bent tudott lenni a szülésnél. Utána, nyilván, nem jöhettek látogatni, de annyira boldog voltam, meg olyan jól alakult minden, hogy azt kell mondanom, számomra a kórházi szülés jó élmény volt – tette hozzá a vajdasági származású színésznő.

Azt viszont fájlalja, hogy kisbabáját a Temerinben élő édesanyja még mindig nem puszilgathatja.

– Úgy volt, hogy augusztusban hazamegyünk kicsit pihenni a babával meg családostul, de kéthetes karanténba kéne vonulnunk, amikor visszatérünk, amit most nem engedhetünk meg magunknak. Nem örülök, hogy Szerbiában a helyzet súlyosabbá vált. Kívánom, hogy mielőbb vége legyen – mondta fejét csóválva.

A férje, Pallag Márton (31) is színművész, és kérésünkre felidézte közös sorsuk fordulatát.

– Ismertem őt korábbról, még a színművészetiről. Volt egy próbafolyamat, amikor együtt dolgoztunk, és emlékszem a pillanatra, épp a színpadon álltam, ránéztem, és ahogy ő visszanézett, az olyan jóleső és magától értetődő volt, hogy tudtam, nekünk közünk lesz egymáshoz az életben – idézte fel a Vígszínház társulati tagja, aki június végén töltötte be 35. életévét. – Csak olyankor foglalkoztat a korom, amikor arra gondolok, biztosan szeretnék még legalább egy gyereket –vette vissza a szót Andrea. – Picit irigylem azokat a harmincas anyukákat, akiknek már nagyobbacska gyerekeik vannak. Én most értem meg az anyaságra, praktikus és lelki szempontból is most jött el az ideje. Már az anyaszerepektől sem tartok többé – büszkélkedett a színésznő.

Testhez állt a szerep

Petrik Andrea környezetvédő hippit alakít a Pesti balhéban, aki szeretne révbe érni Marcell-lal, akit Mészáros Béla (40) alakít. – Bírom ezt a karaktert. Alexa amennyire laza, annyira szorongó is. Ez a kettősség bennem is megvan. Tudom, milyen könnyednek, lazának és vagánynak mutatkozni, de a lelkem mélyén túlérzékenyen szorongani – vázolta a színésznő.

Forrás: Blikk.hu