A bíróság kimondta Weisz Fanni és Hajmásy Péter válását
Új fejezet kezdődhet Weisz Fanni életében, ugyanis a bíróság kimondta a válását – tudta meg a Blikk.
A modell és volt férje, Hajmásy Péter pénteken hivatalosan még házaspárként ment be a tárgyalásra, ám nem sokkal később már mint elvált felek távoztak onnan. Fanni mosolyogva, Péter kissé gondterhelten lépett ki az épület kapuján. Most már papíron sincs akadálya annak, hogy új párjaikkal kezdjenek új életet.
A Blikk egyik szemfüles olvasója azonnal kiszúrta, hogy a csinos szépségkirálynő megy be péntek délután a bíróságra.
– Nem is értettem, hogy mit keres itt Fanni, ám nem sokkal később megláttam a fiút, aki mindig vele szerepelt a műsorokban – kezdte a Blikknek az olvasó-riporter. – Éppen a nagymamámat vártam a ház előtt, ezért tudom, hogy nagyjából fél órát lehettek bent. Külön jöttek ki, Fanni mellett volt egy ügyvéd és egy hölgy is, úgy vettem ki, egy jeltolmács lehetett. Nagyon mosolygott, amikor kilépett a kapun. Felszabadult volt és boldog, a fiú pedig kicsit idegesnek tűnt.
A Blikk olvasója akkor még nem tudta, de azért mentek bíróságra, hogy több mint egy év különélés után hivatalosan is véget vessenek házasságuknak. A Blikk megkereste a modellt, hogy igaz-e, hogy a válóper miatt voltak a bíróságon.
– Igen, igaz, elváltunk, a bíróság elválasztott minket, de ennél többet nem szeretnék a magánéletemről beszélni – zárta rövidre Fanni.
Weisz Fanni nyár elején adta be a válókeresetet. A Blikk úgy tudja, a felek mindenben megegyeztek korábban, így hamar kimondták a válást.
– Lezártam ezt a kapcsolatot, a múltat, már csak a jövőbe tekintek. Az biztos, hogy sokat tanultam az elmúlt évekből, de most arra koncentrálok, hogy boldog vagyok és rendbe jött az életem. A házasság intézményében nem csalódtam, szeretném, ha majd újra boldog feleség lehetnék – mondta korábban a Blikknek a modell.
Fanni és Péter kapcsolata sokáig mesébe illőnek tűnt. Hét éve ismerkedtek meg, 2018-ban pedig örök hűséget fogadtak egymásnak. Már akkor lehetett sejteni, hogy valami nincs rendben, ugyanis a ceremóniára nem kapott meghívót Fanni családja, holott édesanyja, Ágnes és ő korábban elválaszthatatlanok voltak egymástól. Fanni teljesen elhidegült szeretteitől, nem is tartotta velük a kapcsolatot.
A modell azóta elárulta, hogy a szerelem bolondította meg, ám élete legjobb döntésének tartja, hogy tavaly a tiltás ellenére találkozott édesanyjával, s újra beszélni kezdett családjával. Nem sokkal a nagy békülés után jelentette be, hogy szakított Hajmásyval. A szerelemre azonban nem kellett sokat várnia, immár egy éve alkot egy párt Gergővel, aki mellett a boldogságot és a békét is meglelte. A sors fintora, hogy miután Fanni és új kedvese kapcsolata nyilvánosságra került, Hajmásy éppen a férfi exével, Nádai Anikóval jött össze, s azóta is egy párt alkotnak. Most már annak sincs akadálya, hogy akár mindketten eljegyzéssel pecsételjék meg kapcsolataikat új párjukkal.
Forrás: Blikk