7 szokás, mely megfojtja a szerelmet a párkapcsolatban
2018-07-20  /  Szerző:   /   Szerelem Amikor párkapcsolatban élünk, az érzelmek néha háttérbe szorulnak. Ha viszont nem vesszük észre a párkapcsolat hanyatlása felé vezető jeleket, gyakran azon kaphatjuk magunkat, hogy kapcsolatunk már egy olyan stádiumba került, amikor már nem lehet rajta segíteni. Ilyenkor pedig még a legsikeresebbnek tűnő párkapcsolatok is gyakran véget érnek. Alábbi cikkünkben felsorolunk hét szokást, mely megfojtja a szerelmet a párkapcsolatban, így ha időben felismered eme rossz szokásokat, még van esélyed megmenteni a kapcsolatodat.

1. Már nem hallgatjátok meg egymást

Ez gyakran azzal kezdődik, hogy a felek nem mesélik már el a társuknak, hogy milyen volt a napjuk és hogyan érzik magukat, vagy ha az egyik mégis elmondja ezeket a dolgokat, a másik gondolatai másfelé kalandoznak. Ebben a folyamatban a MI fogalma lassan átalakul az ÉN fogalommá, mivel az életet nem közösen élik meg, hanem egymagukban. Gyakran hatásos az, ha tudatosan odaszánjuk az időnket a párunkkal való beszélgetésre, anélkül, hogy ez idő alatt főzőcskéznénk vagy tévét néznénk.

2. Elhallgatjátok a problémákat

Ez a klasszikus módja annak, ami a szerelem eltűnéséhez vezet. Sok esetben az emberek azért választják a problémáik elhallgatását, mert kellemetlen tapasztalataik voltak akkor, amikor nyíltan elmondták azokat. Sokan inkább a hallgatást választják, amikor tudják, hogy a párjuk ezen felidegeskedne, azonban ez gyakran egy nehezen megállítható körforgáshoz vezet. Idővel a konfliktusok olyannyira felhalmozódnak, hogy egyik fél sem fogja tudni magába tartani őket. Ha számodra nehéz a kritika kinyilvánítása, próbálj meg rájönni az alapvető okára: félsz a visszautasítástól vagy a párod nem bírja elviselni a kritikát?

3. Többet kritizáltok, kevesebbet bókoltok

Ha a párkapcsolatban folyamatosan megy a morgolódás és kritizálás, az egyáltalán nem jó dolog. Ha már nem tudsz szép, dicsérő szavakat mondani a párodnak, tudnod kell, hogy nem teszel mást, minthogy a pusztulás felé vezető utat készíted elő. A boldog párkapcsolat egyik alappillére az, ha értékesnek tartjuk a párunkat. Ha jóvá szeretnéd tenni a párkapcsolatodat, próbáld ki a következő gyakorlatot: egy héten legalább egy nap csak jó dolgokat mondj a párodnak.

4. Természetesnek veszitek a párkapcsolatot

Sok nő azt gondolja, hogy a párjuk mindig mellettük fog maradni. Szép gondolat, azonban nem mindig igaz. Ha azt szeretnéd, hogy a párkapcsolatod mindig friss és élettel teli legyen, flörtölj, és minden nap csábítsd el a párod vagy a férjed. Ezzel megmutatod neki, hogy nagyon fontos számodra, és nem szeretnéd elveszíteni őt. Ugyancsak jó ötlet lehet, ha kisebb ajándékokat, meglepetéseket készítesz neki. Elkészítheted a kedvenc ételét vagy egy élénkítő masszázzsal kényeztetheted. Egy boldog párkapcsolat ugyanis mindig a legapróbb hétköznapi örömökből tevődik össze.

5. Mindig a másik kezdeményezését várjátok

Mindig arra vársz, hogy a párod ajánljon valami programot a hétvégére? Vagy azt szeretnéd, ha mindig ő kezdeményezné a szeretkezéseket, vagy ha ő készítené el a meleg fürdőt? Nagy hiba, ha mindig azt várod, hogy a párod tegye meg az első lépést. Ha mindig csak elvárod, hogy a párod kezdeményezzen és ő tervezze meg a programokat, akkor a párkapcsolat egy idő után egyoldalúvá fog válni, végül pedig szétesik.

6. Beosztjátok a partneretek idejét

Szombatra beterveztél egy látogatást a szüleidhez, vasárnap egy barátnőd szülinapja lesz, ahova a párodat is föltétlenül el szeretnéd vinni? Mielőtt beosztottad a párod idejét, megbeszélted vele, vagy már megszoktad, hogy automatikusan belevonod őt is a terveidbe? Az ehhez hasonló tevékenységek gyakran vitákhoz és nézeteltérésekhez vezetnek, ezért mielőtt bármi programot is terveznél, amibe belevonnád a párodat is, mindenképp beszéld meg vele is, és döntsétek el együtt, hogy hogyan töltitek el a szabadidőtöket.

7. Már semmi újat nem próbáltok ki

Legyen szó a szexuális életetekről, a nyaralásokról vagy a közös tevékenységekről, az utóbbi időben minden egy jól működő rutinná vált, ahol nincs helye a változatosságnak és a meglepetéseknek? Sok pár csak nagyon későn veszi észre, hogy beleestek ebbe a csapdába, mert a stabil és biztos programokat kedvelik, túl kényelmesek vagy fáradtak ahhoz, hogy új dolgokat is kipróbáljatok. Az ide vezető út viszont annyira észrevétlenül telik, hogy mindig szükség van egy krízishelyzetre ahhoz, hogy megértsék, mi történik az életükben valójában. A párkapcsolatban élő pároknak éppen ezért nagyon fontos figyelniük a rutinra, illetve arra, hogy olyan apróbb dolgokat is megtegyenek, mint például egy meglepetés vacsora készítése, így elkerülhetőek lesznek a későbbi nagyobb, leküzdhetetlen problémák.