6 ok, ami miatt szinglik maradunk
Lehet a „sors” hibája, hogy egyedül maradunk, de az is, hogy mi vagyunk túl válogatósak?Van, aki maga választja az egyedüllétet, mert épp egy szakításon van túl, vagy más életkörülmények játszanak szerepet abban, hogy hosszabb ideig nincs társa. Természetesen vannak olyanok is, akiknek nincs szerencséjük, azaz a legtöbben nem saját hibájukból maradnak egyedül.
1. Bizalmatlankodás
Már jóval a randizások kezdete előtt, gyerekkorban is érnek minket olyan élmények, melyek miatt bizalmatlanokká válunk az emberekkel szemben. Falat húzunk a világ és önmagunk közé, így azt hisszük nem taposhatnak újra a lelkünkbe. Emiatt hajlamosak leszünk ridegen viselkedni másokkal szemben, még akkor is, ha azok jó szándékkal közelednek.
Kergetjük az elérhetetlent. Csalódottak vagyunk a folyamatos visszautasítástól és nem vesszük észre, hogy mi választjuk be újra és újra ugyanazt a típust. Van egy kialakult negatív képünk saját magunkról és olyanokat keresünk, akik ezt megerősítik. Ez bármilyen bután is hangzik, sokszor így van, hiszen az, ha egy másfajta viselkedéssel találkoznánk, mint amit megszoktunk, kilépnénk a "komfortzónánkból" és ez rengeteg szorongással járna.
Sok-sok csalódás után jön a válogatás, a "nincs egy normális férfi sem a Földön" effektus. Ekkor írunk egy irreális elvárás listát, aminek képtelenség megfelelni. Legyen bulis, de ne járjon el nélkülem soha, legyen kemény férfi, de ha kell női lélekkel, érzékenyen álljon hozzám, dolgozzon sokat, de közben foglalkozzon velem is. Észre sem vesszük, hogy, ha adnánk neki egy esélyt, lehet, hogy egy kiegyensúlyozott kapcsolatot kapnánk.
Túl kövér vagyok, túl vékony vagyok, nem vagyok elég okos, nem értem el még eleget az életben, miért is kellenék egy jó pasinak? Így indítva esélytelen bármi. Ezt sugározzuk, így állunk a másikhoz, taszítunk. Esetleg félünk attól, hogy mi lesz, ha mégsem jön össze, hogy megbántjuk a másikat, vagy ha minket megbántanak. De ez az élet, mindenből tanulunk, reszkírozni kell vagy abbahagyni a siránkozást.
Ez főleg az életkorunk előrehaladtával következik be: kialakítunk egy biztonságos hálót magunk köré és nem engedjük, hogy bárki is belepiszkítson. Egy hosszú munkanap után szívesebben megyünk haza pihenni, minthogy még egy újabb „kitudjahogyalakul” randin részt vegyünk.
Múltbeli tapasztalatok alapján ostoba szabályrendszereket állítunk fel, közben pedig elfelejtjük, hogy mindenki más és nem lehet általánosan ráhúzni új emberekre régi szabályokat, szituációkat. Ha változást akarunk az életünkben, néha ki kell lépnünk a komort zónánkból. A kanapénkon ülve nem fog becsöngetni az ajtón az igazi.
