5 szabály, amit a tartós párkapcsolatokban betartanak
2018-05-17  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Minden párkapcsolatban különbözőképpen gondolkodnak arról, hogy mit jelent a romantikus, kiegyensúlyozott és egészséges párkapcsolat. Egy erős és harmonikus kapcsolat nem alakul ki egyik napról a másikra. A tartós párkapcsolat kialakításához sok idő és mindkét fél által belefektetett energia szükséges. Alábbi cikkünkben felsoroljuk azt az 5 legfontosabb szabályt, melyet a tartós párkapcsolatokban betartanak.

1. Kommunikáció

Minden jól működő párkapcsolat alapja a jó kommunikáció. Bár könnyűnek tűnik, mégis nem mindenki képes a hatékony és gördülékeny kommunikációra. A boldog és kiegyensúlyozott párok azonban tökéletesen ismerik a kommunikáció minden fortélyát, mindig ki tudják fejezni az érzelmeiket, gyakran vallanak szerelmet és sokszor bókolnak egymásnak. Mindezek mellett pedig komoly témákról is tudnak beszélgetni, a problémákat pedig soha nem söprik a szőnyeg alá. Ahhoz, hogy előre tudjatok haladni és fejlődni a párkapcsolatban, mindenképp szükség van arra, hogy meg tudjátok beszélni az érzéseiteket és megfelelőképpen ki is tudjátok fejezni azt a másik iránt úgy, hogy közben ne bántsátok őt meg. Bármennyire furcsa és kényelmetlen néha, az érzelmek és gondolatok kifejezése a hosszú távú párkapcsolat kulcsa.

2. Tisztelet

Egyszerűnek hangzik, azonban néha egyáltalán nem egyszerű a tiszteletet a gyakorlatba is helyezni. A tisztelet nagyon sok formában jelentkezhet egy párkapcsolatban. Ahhoz, hogy egy szép és tartós párkapcsolatunk legyen, mindenképp tiszteletben kell tartanunk a társunk idejét, érzelmeit, személyiségét és bizalmát. Ha vitára kerülne sor, igyekezz elkerülni a szándékos sértegetést, a párodról alkotott negatív véleményed kinyilvánítását a barátaitok előtt, és legfőképp ne fenyegesd őt azzal, hogy kilépsz a kapcsolatból, ha nem vagy elégedett valamivel. Mindig törekedj arra, hogy úgy kezeld a partnered, ahogyan te is szeretnéd, hogy ő viszonyuljon hozzád.

3. Külön töltött idő

Paradox módon hangzik ugyan, mégis egy párkapcsolatban mindenképp szükség van arra, hogy egymástól távol is töltsetek el egy kis időt. Természetes az, hogy jól érzitek magatokat egymás társaságában, azonban igyekezz megőrizni a függetlenségedet és tartsd tiszteletben a párodét is. Amikor egy pár túl sok időt tölt együtt, akkor kezdetét veszi egyfajta egészségtelen függőség kialakulása. Tarts be néhány határt és ne feledd, hogy egy kis függetlenség hozzájárul egy egészséges párkapcsolat kialakulásához.

4. Szex

A pénzügyek mellett a szex a leggyakoribb ok, ami miatt a párok szakítani szoktak. Éppen ezért soha ne hagyd figyelmen kívül a párkapcsolat ezen részét sem. Minél többször éltek szexuális életet, a vágy annál inkább növekedni fog. Sajnos ennek az ellenkezője is igaz: ha párodtól nem kapod meg a megfelelő szexuális törődést, akkor egy idő után már nem is lesz kedved hozzá, ennek következtében pedig eltávolodhattok egymástól. Tartsd ébren a szexuális életedet és meglátod, hogy egy egészséges párkapcsolatban lesz majd részed.

5. Hasonlítgatás mellőzése

Nagyon sokszor azt gondoljuk, hogy az, ami másnak van mindig jobb. Azonban honnan gondolod azt, hogy az, ami másnak jó, neked is jó lenne? Gyakran hasonlítgatjuk az életünket másokhoz, a mások munkáját, lakását és autóját mindig jobbnak találjuk a sajátunknál. Az utóbbi években azonban, főleg a közösségi oldalaknak köszönhetően, már a párkapcsolatainkat is egymáshoz hasonlítgatjuk. A legboldogabb párokat azonban nem érdekli az, hogy a körülöttük élőknek mennyivel jobb a párkapcsolata. A boldog párok mindig a saját életüknek örülnek, minden érzékszervükkel csak arra koncentrálnak, élvezik azt, és közömbösek maradnak a körülöttük élők tulajdonában lévő dolgokkal és véleményekkel szemben.