5 kérdés, melyet fel kell tenned a párodnak, ha gyanítod, hogy megcsal
2018-09-14  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Gyanakszol, hogy megcsal a párod? A gyanú árnyéka bizony sokszor elhamarkodott cselekedetekre sarkallja az embert, főleg, ha érzelmi kérdésekről és a hűségről van szó. Ám mielőtt olyat tennél, amit megbánsz, és forraszthatatlan sebeket hagy a kapcsolaton, próbáld átgondolni a jeleket, és várj addig, amíg a lehető leghiggadtabban tudod szembesíteni a párodat kétségeiddel. Alábbi cikkünkben leírunk 5 kérdést, melyet feltehetsz a párodnak, ha azt gyanítod, hogy megcsal, azonban vigyázz arra, hogy mikor, hol és hogyan teszed fel őket, illetve a kapott válaszokra is fordíts nagy figyelmet, mert ezek fogják megmutatni azokat a részleteket, melyekre szükséged lesz ahhoz, hogy eldöntsd, milyen irányba kell majd továbbmenned.

1. Miért nem mehetünk együtt?

Ha korábban mindent együtt csináltatok, az utóbbi időben viszont a párod hosszas órákra inkább egyedül megy el, akkor lehetséges, hogy valamit titkol előled, sőt az is lehetséges, hogy megcsal. Egyébként miért lenne olyan fontos az, hogy mindenképp egyedül menjen valahova? Lehet csak nem akarja, hogy valaki meglásson titeket együtt az utcán? Vagy nem szeretné, ha az étteremben a pincér észrevenné, hogy nem te vagy az a nő, akivel múlt héten ugyanott vacsorázott? Vagy csak egyszerűen titokban más nővel találkozgat? Ha azt terveztétek, hogy együtt mentek majd egy közös ismerősötök szülinapjára, a párod viszont az utolsó pillanatban kijelenti, hogy nem szeretne veled tartani, akkor elkezdhetsz gondolkodni azon, hogy a párodnak van valakije és már nem élvezi a társaságodat. Ha viszont azt veszed észre, hogy az utóbbi időben a párod kicsit befelé forduló lett és csupán egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy átgondolja, mi történik vele, akkor hagyj neki időt, hogy rendezni tudja a gondolatait.

2. Belenézhetek a telefonodba?

Régen, amikor még csak vezetékes telefon létezett, a hűtlen férfiaknak meg kellett várniuk, míg mindenki elmegy otthonról, így fel tudták hívni azt a személyt, akivel titokban beszélni szerettek volna. Manapság azonban a hűtlen embereknek számos lehetőségük van arra, hogy könnyen és feltűnésmentesen kommunikáljanak a szeretőjükkel. A mai okostelefonok sokkal több lehetőséget biztosítanak a hűtleneknek, hiszen a messenger segítségével bárhol és bármikor küldözhetnek egymásnak vágyfokozó üzeneteket. Ha a párod ellenségeskedik vagy ideges lesz akkor, amikor elkéred a telefonját, akkor ez önmagában is elég erős jel arra, hogy azt hidd, a telefonjában van mégis valami, amit nem szeretne, ha meglátnál. Ha mégis sikerül megszerezned a készülékét, akkor ellenőrizd le a híváslistáját, az üzeneteit, az sms-eit és a közösségi oldalait.

3. Van valami, ami miatt már nem figyelsz rám annyira, mint régebben?

Ha azt gyanítod, hogy a párod megcsal, akkor nagy valószínűséggel kevesebb figyelmet fog rád fordítani, mint korábban, hiszen az energiáját a másik személyre fogja fordítani. Ugyanakkor ez a kérdés néha furcsán hangozhat, ha azt szeretnénk megtudni, hogy megcsal-e a párunk, hiszen valahol természetes az, hogy miután egy párkapcsolat túljut a kezdeti lelkesedéssel teli időszakon, a partnerek kevesebb figyelmet fognak már egymásra fordítani. Így mielőtt ezt a kérdést fölteszed a párodnak, gondold végig, hogy a ti helyzetetekben ez az állapot az erre az időszakra jellemző szakaszban van, vagy egy olyan szakaszban, amikor még lelkesednetek kellene egymás iránt, de ez mégsem így történik. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a hűtlenkedéskor a férfiak hirtelen még nagyobb figyelmet fordítanak a párjukra, mint azelőtt. Ha azt veszed észre, hogy a párod is hirtelen sokkal nagyobb figyelmet fordít rád, akkor ez is aggodalomra adhat okot, hiszen hűtlenkedéskor a férfiak bűnösnek érzik magukat és aggódnak amiatt, hogy a párjuk észrevesz valami gyanús dolgot, így ilyenkor inkább azt választják, hogy figyelmesebbek lesznek a párjukkal, ezáltal pedig elkerülhetik a feltételezgetéseket és gyanítgatásokat.

4. Hajlandó lennél lemondani a közösségi oldalaidról?

Egy nemrég végzett kutatás szerint szoros összefüggés van a közösségi média használat és a hűtlenség között. Persze ha a párod sokat nézelődik a Facebook-on még nem jelenti azt, hogy megcsal, azonban a gyakori interakciók másokkal, főleg akkor, ha ezek a beszélgetések közeledési és intim érzelmeket is takarnak, azt jelezhetik, hogy több van két ember között egy ártatlan, baráti beszélgetésnél. A közösségi oldalakon nagyon egyszerű a kapcsolatfelvétel, az emberek könnyen tudnak üzeneteket küldözgetni egymásnak, nincsenek szociális zavaró tényezők és a kommunikáció titkossága is megkönnyíti a flörtölést, sőt arra készteti az embereket, hogy még bátrabbak legyenek a közeledésben. A közösségi oldalak használatának hanyagolása lehet, hogy nem fogja rögtön megoldani az összes párkapcsolati problémát, azonban a közösségi oldalak hanyagolásával, sokkal több időtök marad majd egymásra.

5. Megcsalsz?

Ez egy olyan kérdés, melyet nem föltétlenül kell föltenned, ha nem vagy biztos abban, hogy szeretnéd hallani rá a választ, bármilyen válaszról is legyen szó. A partnered vagy igennel, vagy nemmel fog válaszolni, te pedig eldöntheted, hogy elhiszed neki vagy sem. Ilyenkor mindig figyelj a testbeszédére is. Ha ideges lesz, vagy kikerüli a válaszadást, akár azzal, hogy megismétli a kérdésed, akkor tudd, hogy valamiben sántikál. A választól függetlenül azonban, ez a kérdés mindig egy fontos dialógust kezdeményez a párkapcsolatotok jövőjéről. Ha a párod nem hűtlen hozzád, de te mégis így érzed, akkor ez egy komoly jelzés arra, hogy több erőfeszítést kell tennetek azért, hogy a párkapcsolatotok úgy működjön, ahogyan a kellene.