1%…hogy repülhessen!
Adó 1%, hogy repülhessen!Madárkórház Alapítvány
Ugye Te is gyönyörködtél már a magasban szárnyaló madarak látványában?
Őket is érheti betegség, baleset. Ők is szorulhatnak segítségre.
A madarak bolygónk természeti kincsei. Velünk élnek.
Az ő hangjukra ébredhetünk minden reggel. Nélkülük néma lenne az erdő, és üres az ég.
Segíts nekik Te is! Mi is ezt tesszük.
A hortobágyi Madárkórház Alapítvány 1999 óta állatvédő civil szervezetként sérült, védett madarak ellátásával, gyógykezelésével foglalkozik.
Az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg, védett-fokozottan védett madarak, melyek / túlnyomórészt sebészeti/ állatorvosi ellátása, utókezelése és teljes gyógyulása után, a jelenlegi feltételek között, mintegy 40%-ban visszavadításra kerülnek, ezután szabadon engedjük őket. Ez évente majd 100 db egyedet jelent.
Mindezt támogatásokból, adó 1% felajánlásokból tesszük, amihez Te is hozzájárulhatsz.
A Madárkórház a természetvédelmi mozgalmakhoz hasonlóan természetszeretőbbé próbálja tenni az embereket. Fontos számukra a környezettudatos nevelés, hogy a gyermekek is szeressék a természetet, és vele együtt ismerjék meg és védjék a madarakat. Ezért kórházunk nyilvános, bárki meglátogathatja pácienseinket, valamint végigkísérheti a teljes gyógyulási folyamatot.
Az alapítvány meggyőződése, hogy a látogató szembesülve a sokszor jóvátehetetlen vagy csak nagyon nagy erőfeszítések árán gyógyítható, emberi felelőtlenség miatt történt károkozás következményeivel, megváltoztatja a szemléletét, és igyekszik másokra is hatni.
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy a sérült madarak újra repülhessenek!
Ha neked is fontos természeti értékeink védelme segíts velünk együtt. Ajánld fel adód 1%- át, hogy együtt visszaadhassuk a természetnek, ami a természeté.
Adószámunk: 18557899-1-09
Címünk: Madárkórház Alapítvány, 4071 Hortobágy, Petőfi tér 2/c
Telefon/Fax.: 0630/9-435-494, 0652/369-181
Web: www.madarpark.hu
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!