Völgyi Zsuzsi nem akar már szülni
Völgyi Zsuzsi 44 évesen úgy érzi, már kicsúszott a gyermekvállalás lehetőségéből, és inkább nem akar családot alapítani a 20 évvel fiatalabb kedvesével. Kökény Tamás őszintén vallott a köztük lévő korkülönbségről. Arról is megszólalt, hogyan viseli, hogy az énekesnő nem szeretne neki szülni.
Völgyi Zsuzsi egy ideje azt vallja, nem jó mindent részletesen megosztania a rajongóival, mert így könnyen céltáblává válik, éppen ezért az elmúlt hónapokban már nem a nyilvánosság előtt éli az életét. Azt viszont nem titkolja, hogy lassan már három éve él boldog kapcsolatban a nemzetközileg is elismert nagybőgőssel, Kökény Tamással. A páros csak egy év után vállalta fel a szerelemét, ugyanis a zenész 20 évvel fiatalabb a Romatinc együttes énekesnőjénél, a korkülönbség miatt pedig sok bántás érte őket.
Hiába a nagy szerelem, Zsuzsi nem költözött össze a kedvesével, továbbra is a kislányával, Glóriával él együtt. Bár korábban még bizakodott egy második gyermek születésében, mára már úgy néz ki, lemondtak a párjával a családalapításról. Ennek ellenére rengeteg közös tervük van, melyekről ezúttal nem az előadó, hanem a 2016-ban a Virtuózok című tehetségkutatót megnyerő Tamás szólalt meg a kapcsolatukról.
„Már nagyon várjuk a közös nyaralást, ugyanis tele vagyunk munkával. Hála Istennek, mindkettőnknek sok a fellépése, aminek persze, örülünk, de már nagyon elfáradtunk. Augusztusban lesz lehetőségünk pihenni, de az úti célt még nem tudjuk. Szinte mindenhol jártunk már a világban, én is, ő is, együtt is. Zsuzsinak Törökország a mindene, én pedig Egyiptomba vágyom” – ecsetelte nagybőgő mestere, aki a két évtizednyi korkülönbségről is elmondta a véleményét.
Völgyi Zsuzsi lemondott a közös babáról
„A mai világban ez már egyáltalán nem számít. Engem az életkor nem érdekel. Zsuzsi nagyon fiatalos, lendületes, sőt, mondhatni az én tempóm az öregesebb. Én jobban szeretek otthon tunyulni, és Zsuzsi az, aki pörög, hogy menjünk már valahová. Egyfajta szerepecserében vagyunk” – mondta humorosan Tamás.
Mint kiderült, a gyermekvállalás kérdése főként a fiatal zenészben merült fel, de a kedvese 44 évesen már nem szeretne közös gyermeket.
„Zsuzsi nem szeretne nekem szülni, azt mondja, majd egy fiatalabb nőtől legyen gyermekem. Én ilyenkor mindig kinevetem, és úgy vagyok vele, hogy három-négy év múlva még bármi lehet. Egyelőre tehát nem tervezzük, de sosem tudni, mit hoz az élet” – árulta el őszintén.