Végre kiderült Tatár Csilla babájának a neme
2020-02-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Tatár Csilláék családja új taggal bővül hamarosan, a műsorvezető a Storynak azt is elárulta, második gyermeke kislány lesz, akit tavaszra várnak. Csilla első gyereke kisfiú, Milán, így nagyon várja már, milyen lesz egy kislány anyukájává válni.

„Kíváncsi vagyok, vajon milyen lesz lányos anyukának lenni Milán mellett. Tudom, minden anyuka ezt érzi a saját gyerekéről, de az én fiam tényleg annyira karakteres, hogy nap mint nap lenyűgöz. Most valami azt súgja, a kislányomban is meglesz ugyan ez a vagányság, persze azt sem zárom ki, hogy egészen másfajta személyiséggel fogunk ismeretséget kötni” – mondta a műsorvezető, aki maga is igencsak aktív gyerekkort tudhat maga mögött, tinédzseréveit temperamentumos hévvel élte meg.

Csilla emellett kifejtette azt is, hogy szerinte egy terhes nőnek nem kellene a súlyával foglalkoznia, hisz a hormonok olyan szinten átveszik ilyenkor a leendő anyukák teste felett az irányítást, hogy egészen lehetetlen kontroll alatt tartani a változásokat. Többek között ezért se válaszol olyan kérdésekre, hogy mennyit szedett fel a terhessége alatt, azt pedig végképp felháborítónak tartja, amikor férfiak kezdik boncolgatni a témát.

Forrás: Blikk