Vastag Csabáéknál jöhetnek a gyerekek
Vastag Csabáék hamarosan belevágnak a babaprojektbe, hiszen az énekes nem titkolja, az a vágyuk, hogy négy gyermeket neveljenek.
Vastag Csaba és kedvese, Vastagné Domján Evelin lassan egy éve, május 21-én fogadtak örök hűséget egymásnak. A pár varázslatos hangulatban és körülmények között mondta ki a boldogító igent, azóta pedig csak még nagyobb a szerelem köztük. Az otthonukat tavaly ősszel újították fel együtt, és bár sokaknál csak konfliktusokat szül egy ilyen helyzet, a házasok kiválóan vették az akadályokat, s büszkék arra, hogy ketten valósították meg az elképzeléseiket.
Az énekes és felesége nem gyakran nyilatkoznak a magánéletükről, de most elárulták, hogy abban a családi modellben hisznek, ahol a férfi teremti meg a biztos anyagi hátteret, a nő pedig az otthon melegét. Elmondásuk szerint abba senki nem lát bele, hogy Evelin pluszban mennyi mindent tesz a férjéért.
– Mi nagyon sokat dolgozunk együtt – igazából mindent együtt csinálunk – viszont a háttérmunkákba senki nem lát bele.
Senki nem tudja, hogy én veszem fel a telefont, én fixálom le az időpontokat. Azt, hogy Vastag Csaba odaérjen valahova időre, igazából én teszem össze.
Mindent! Emellett, ha hajnali kettőkor azt kéri, csináljak neki rántott húst, akkor otthon rántott hús van – mondta Evelin, Csaba pedig elárulta, mit kedvel benne a leginkább.
– Amit nagyon szeretek benne – a szépsége mellett –, az a tradicionális neveltetés. Az a fajta értékrend, ami – azt hiszem – az én értékrendemhez leginkább közel áll. Nagyon fontos neki a tisztesség, a becsület, a család, az összetartozás – mesélte az előadó, aki egy nagy családról álmodozik.
Elvettem életem nőjét, jöhetnek a gyerekek!
– jelentette ki, hozzátéve: négy gyermeket szeretnének.