Vajna Timi nem féltékeny Dobó Katára
2016-12-20  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Dobó Kata és Andy Vajna már tíz éve szakítottak, de azóta is figyelik egymás életét. Nemrég egy partin összeölelkezve örültek egymásnak.

Vajna Tímea

Hét évig voltak együtt, de nem házasodtak össze. Nem váltak el haraggal és azóta is tartják a kapcsolatot. A színésznő minden egyes fontosabb bemutatójára meghívja exét, aki örömmel tesz eleget a meghívásnak. Katának egyik volt párja sem csinált abból problémát, ha találkoztak, mint ahogy jelenlegi szerelme, Zsidró Tamás sem.

Dobó Kata

December 10-én a Játékszínben volt a Kölcsönlakás című darab premierje, melynek egyik főszereplője Dobó Kata. A nézők soraiban ott ült egyedül a filmügyi kormánybiztos, feleségét nem vitte magával. A bemutató után szívélyesen üdvözölték egymást. Mindenki azt beszélte a hátuk mögött, hogy ahogy egymásra néztek, ahogy ölelkeztek, puszit adtak egymásnak, az sok mindent elárult. Máig szeretetteljes kapcsolat az övék, amit Kata nem is tagadott. Sokan azt furcsállták, vajon miért nem jött el Vajna Timi is erre az eseményre, hiszen a legtöbb partira elkíséri a férjét? Ő is úgy cselekedett, mint ahogy a legtöbb nő tenne ilyenkor. Nem csinált jelenetet, cirkuszt, hogy férje elment megnézni az ünnepelt exét, de ő nem tette tiszteletét. - Egyébként pedig tejesen más dolga akadt. – árulta el egy közeli ismerőse. Korábban egyeztetett rendezvényen vett részt. Régóta a Macskaárvaház Alapítvány támogatója és azon a hétvégén éppen örökbefogadó napot tartottak és ő adta át a Szent Gertrúd díjakat az árvaház támogatóinak és önkénteseinek. Sűrű hétvégéje volt akkor. Ugyan estére már véget ért ez a rendezvény az Asia Centerben, tehát, ha nagyon akart volna, talán el tudott volna menni a premier utáni partira, de természetes, hogy nem keresi férje exeinek a társaságát, igazából nem is kíváncsi rájuk.

Vajna Timea

Forrás: Blikk