Tőzegáfonyával a felfázás ellen
A téli időszak próbára teszi szervezetünk állóképességét – gondoljunk csak az alacsony hőmérsékletre (mínuszokra!) és a kevés napfényre -, az immunrendszer gyengülése esetén pedig jóval könnyebben kialakulhatnak a különböző bakteriális megbetegedések, például a felfázás és egyéb húgyúti fertőzések. A felfázás kellemetlen tünetei különösen megnehezíthetik a mindennapokat, érdemes tehát odafigyelni az immunrendszer megerősítésére, mely által meg is előzhetjük a fertőzést.
Tudnivalók a tőzegáfonyáról
A tőzegáfonya (lt. Vaccinum oxycoccos) Európa, Ázsia és Észak-Amerika területén elterjedt, országunkban védettséggel rendelkező növény. Rokon fajai közé soroljuk a népszerű fekete áfonyát és a vörösáfonyát, valamint az amerikai tőzegáfonyát.
A mélyvörös színű bogyós gyümölccsel rendelkező növény a népi gyógyászat öröksége szerint hatékonyan alkalmazható a felfázás és egyéb húgyúti fertőzések megelőzésére és kezelésére, magas C-vitamin tartalma miatt pedig jelentős immunerősítő hatással is rendelkezik.
A gyümölcs nagyjából 90%-át víz alkotja, ezen kívül rostokat és szénhidrátokat tartalmaz, vitamin és ásványi anyag összetételét tekintve a C-vitamin mellett E- és K1-vitaminok, továbbá mangán és réz alkotják. Alacsony a kalóriatartalma, egy csésze tőzegáfonya elfogyasztásával körülbelül 50 kalóriát viszünk be szervezetünkbe.
Hogyan segíthet a tőzegáfonya a felfázás kezelésében?
A tőzegáfonyát a köznyelv természetes antibiotikumként is emlegeti - ennek oka, hogy olyan antioxidáns és antibiotikus hatóanyagokkal rendelkezik, melyek hozzájárulnak a felfázást okozó baktériumok számának csökkenéséhez, ezáltal segítve a szervezetet a fertőzés legyőzésében.
A flavonoid antioxidánsok csoportjába sorolandó proantocianidok egyik leglényegesebb feladata a baktériumok húgyutakon való letapadásának megakadályozása. Ez különösen fontos az E. coli (Escherichia coli) baktérium esetében, mely az esetek többségében felelős a húgyúti fertőzések kialakulásáért.
A tőzegáfonyát többek között proantocianid-tartalma miatt tartjuk az egyik leghatékonyabb természetes gyógymódnak a húgyúti fertőzések kezelésében. Egyéb antioxidáns hatóanyagai, mint például a már említett C-vitamin a káros hatású szabad gyökök semlegesítése révén hozzájárul az immunrendszer erősségének megőrzéséhez. 100 gramm tőzegáfonya körülbelül 13 g C-vitamint tartalmaz.
Hogyan alkalmazzuk a tőzegáfonyát?
A tőzegáfonyát fogyaszthatjuk nyersen, magában, a bioboltok termékkínálatában pedig megtalálhatjuk a szárításos fagyasztással készült, aprított, csemege tőzegáfonyát is, mely az eljárás során nem veszít természetes vitaminértékéből. A gyümölcs kiváló összetevője lehet egy immunerősítő, piros gyümölcsös smoothie-nak is.
Amennyiben célunk egyszerűen az immunerősítés, úgy segítségünkre lehetnek a boltokban elérhető tőzegáfonya italok, a húgyúti fertőzések megelőzésében és kezelésében azonban érdemes a tőzegáfonya étrend-kiegészítő tablettákat vagy kapszulákat választanunk, mivel azok magasabb koncentrációban tartalmazzák a gyümölcs kivonatát.
Természetesen a legjobb minőségű gyógynövény-alapú étrend-kiegészítő sem alkalmas az orvos által felírt gyógyszer helyettesítésére, a tőzegáfonya kiegészítő kezelésként azonban jó szolgálatot tehet a fertőzéssel való megküzdésben, a megelőzés időszakában pedig az egyik legjobb természetes gyógymódot jelenti a gyógynövények között.
Tőzegáfonya-kivonatot magas koncentrációban tartalmazó étrend-kiegészítők
További tippek a felfázás megelőzéséért
Igyekezzünk bőséges mennyiségű folyadékhoz juttatni szervezetünket, a sűrű vizeletürítéssel ugyanis könnyebben megszabadulhatunk a fertőzést okozó baktériumoktól. A fertőzés ideje alatt lehetőleg kerüljük a cukros üdítőket, mivel azok lúgossá teszik a vizeletet, megfelelő környezetet teremtve a baktériumok szaporodásához.
Húgyúti fertőzés esetén segítségünkre lehetnek még a zöld tea, a medveszőlő, a hagyma, valamint a d-mannóz étrend-kiegészítők is.
D-mannóz és gyógynövény-alapú étrend-kiegészítők húgyúti fertőzések kezelésére
Szervezetünk védőpajzsa, az immunrendszerünk egészségének megőrzéséért pedig törekedjünk az egészséges, változatos és vitamindús étrend betartására és adjunk időt szervezetünknek a feltöltődésre elegendő mennyiségű, éjszakai alvással.
Jó egészséget kíván Önnek a Multi-vitamin.hu csapata!