Tóth Gabi megható vallomást tett
2024-09-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Tóth Gabi és Papp Máté Bence szerelme az elmúlt évben csak erősebb lett. Az énekesnő csütörtökön egy hosszú bejegyzésben fogalmazta meg érzéseit párja felé, aki a Sztárban Sztár All Stars adásaira való felkészülésben is segíti őt. Megható vallomásában Gabi azt írta, kedvese mellett minden nehézség egy kihívássá válik, és most már tudja, ő is megérdemel mindent, amiről eddig azt gondolta, hogy nem.

Tóth Gabi és kedvese, Papp Máté Bence már több mint egy éve alkotnak egy párt, az elmúlt időszakban azonban rengeteg mindennel kellett megküzdeniük, többek között a róluk szóló és őket bántó negatív kommentekkel, kritikákkal. A nehézségek azonban nem nyomták rá a bélyeget kapcsolatukra, sőt, szerelmük mára talán még erősebb, mint valaha volt.

A páros szívvel-lélekkel támogatja egymást, mindezt nemrég éppen a táncos köszönte meg az énekesnőnek, amikor egy nyilvános bejegyzésben beszélt az első közös évükről, most pedig Gabi is viszonozta a megható szerelmi vallomást. Tóth Gabi éppen a Sztárban Sztár All Stars adásaira készül, a felkészülésben segíti őt Máté is, aki mellett az énekesnő számára minden nehézség egy kihívássá válik.

Ez már nem csak álom

A műsor halad, a feladatok sűrűsödnek, ahogy az akadályok is, amiket nem mi állítunk magunk elé… de te csak fogod a kezem és tartasz, hiszel bennem, ölelsz a legnagyobb problémák közepette is!

– kezdte Instagram-oldalán megosztott bejegyzésében Gabi.

– Aztán arra eszmélek, hogy nincs is semmi probléma, hiába akarnak gátolni … veled minden nehézség egy kihívássá válik, amiben azt mutatod meg nekem, hogy mennyi mindenre vagyok képes azon túl is, amin már azt hinném, hogy nem lehetséges… el kell hinnem, hogy ez végre nem álom, hanem a valóság és velem történik! Évekig azt gondoltam, hogy nem érdemlem meg a törődést, figyelmet.. azt hittem, nekem csak annyi jár.. aztán megmutattad , hogy milyen az, amikor feltételek nélkül szeretnek. Nem tudom, mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy szeretném, ha te benne lennél! Köszönöm babája❤️ ha tudnák, amit mi..? – írta az énekesnő.

Szeretlek! Most már tudom és ki merem mondani: Megérdemlem! ❤️

– tette hozzá.