Tápai Szabina húga máris szakított
2023-10-08  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Megvan a Szingli vagy svindli legelső kiesője. Tápai Andi mondta ki, melyik férfinak kell hazamennie a műsorból.

Mi is megírtuk, hogy Tápai Szabina testvére, a szépséges Tápai Andi keresi a szerelmet a VIASAT3 új taktikai párkereső realityjében, a Szingli vagy svindliben. A műsor ezen a héten indult, és hamar kiderült, hogy a bombázó nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis már az első percekben is voltak kételyei afelől, ki az a jelentkező, aki szingliként és ki az, aki foglaltan érkezett a paradicsomba. Már rögtön a harmadik napon komoly döntést kellett meghoznia, hiszen mindössze ennyi ideje volt a jelölteknek meggyőzni arról Andit, hogy bent tartsa őket a versenyben.

Volt, aki szerenáddal próbálkozott, és volt, aki igen különleges taktikát alkalmazott. Pirik Tomi például szinte egyszer sem szólt hozzá Andihoz a beköltözés után, külön vonult és tartotta a távolságot. Ez azonban úgy látszik, fordítva sült el, mint képzelte, ugyanis ahelyett, hogy a csinos lány tovább juttatta volna, elsőként küldte haza a műsorból.