Takáts Máté megkérte a szerelmét
Több szempontból is izgalmas időszak elé néz Takáts Tamás fia, Takáts Máté: a fiatal színész-zenész a karrierjében és a magánéletében is fontos mérföldkőhöz érkezett. Hamarosan az RTL+ új, Panelhősök című sorozatában is láthatják a nézők, ráadásul ez a pályafutása első igazán nagy szerepe, amely új lehetőségeket nyithat meg előtte.
Takáts Máté első nagy sorozatszerepét az RTL+ Panelhősök című sorozatában kapta.
Magánéletében is fordulóponthoz ért: hét év után eljegyezte párját Barcelonában, egy napfogyatkozás alatt. A pályafutásában ez jelentős mérföldkő, korábban főként epizódszerepei és zenei projektjei voltak.
A változások azonban nem állnak meg a szakmai életénél: a magánéletében is komoly fordulat következett be, ugyanis hét év után megkérte a kedvese kezét. Máté ráadásul nem akármilyen módot választott a lánykérésre, hanem egy igazán romantikus gesztussal tette emlékezetessé a pillanatot.
– Már több mint hét éve vagyunk együtt a párommal, és a hetekben kértem meg a kezét. Azért vártam eddig, mert egyrészt szerettem volna kicsit együtt élni vele, mielőtt meghozunk egy ilyen döntést, másrészt mindenképpen valamilyen különleges módját akartam választani a lánykérésnek, erre pedig a napfogyatkozás adta a tökéletes lehetőséget. A párom még soha nem járt Spanyolországban, nekem pedig volt egy ismerősöm Barcelonában, így feldobtam az ötletet, hogy a napfogyatkozás miatt utazzunk ki hozzá. Így is történt: lementünk a partra, hogy onnan nézzük meg a látványosságot, és miközben megtörtént a napfogyatkozás, előkaptam a gyűrűt, majd megkértem a kezét, amire ő örömmel mondott igent. Úgyhogy most nagyon-nagyon boldogok vagyunk, és élvezzük a jegyesség időszakát, de az esküvőt még nem kezdtük el szervezni – mesélte boldogan Takáts Máté, akivel a Panelhősök forgatásán találkoztunk.
A fiatal színész-zenész korábban is feltűnt már népszerű produkciókban, a bár a neve a zenei életből is ismerős lehet sokak számára, a sorozatban kapott szerep kétségkívül új és fontos mérföldkő a pályafutásában.
– Én annak idején még Gór Nagy Mária színitanodájában végeztem, ezt követően pedig Fóton csináltunk egy színházat, a Muharay-t, amelyet Szurdi Miklós vezetett. Itt játszottam együtt Xantus Barbarával, ahogy most is. Sajnos az akkori polgármesternek ez a társulat valamiért szúrta a szemét, és kereste a lehetőséget, hogy bezárathassa a színházat, amire végül a Covid adta meg a lehetőséget. Ezt követően a zenélésre fordítottam nagyobb figyelmet, Siposhegyi Zsolt barátommal létrehoztuk a Yewo nevű zenekart. Ugyanakkor a színészetnek sem fordítottam teljesen hátat, szerepeltem sorozatokban is, volt több epizódszerepem, úgyhogy van színházi és filmes tapasztalatom, de most a Panelhősökben lesz az első igazi nagy szerepem – nyilatkozta Takáts Máté, aki kétségkívül talál párhuzamot a Panelhősök életérzése és saját élete között.
– Én panelben nőttem fel egészen 12 éves koromig, és a XIII. kerületben, ahol laktam, azért nincs ennyire szoros közösség, bár maga a panellét kifejezetten ismerős. A karakterem, Sanyi, a főszereplő Levi legjobb barátja, mindemellett pedig menedzseli Levi zenei pályáját, aki rapperként próbál érvényesülni. Kvázi ők egy duóként igyekeznek beindítani Levi pályáját. Sanyi egyébként egy nagyon hebrencs csávó, aki még abban az álomban él, hogy menedzserként él majd meg. Zenészként nekem mindig problémát jelentett, hogy találjak egy jó menedzsert, és sokszor előfordult, hogy valaki azt mondta, ő majd nagyon jól egyengeti a pályámat, de közben mégsem. Na, Sanyi karaktere pont ilyen – nevette el magát Takáts Máté.
