Szerelmi fészkét árulja Galambos Dorina és Pély Barna
2018-06-10  /  Szerző:   /   Párkapcsolat A válófélben lévő zenész házaspár közel másfél évtizeden keresztül élt a 133 négyzetméteres, mediterrán hangulatú fővárosi lakásban, ahova nem sokkal azután költöztek be, hogy egymásba szerettek. Nemrégiben derült ki, hogy több mint négy év házasság után válnak, és a szakítás miatt a közös lakás is piacra került. Azt persze, nem tudni, hogy anyagi vagy érzelmi okok vezettek ahhoz, hogy egykori szerelmi fészküket áruba bocsássák, mindenesetre 102,7 millió forintért hirdetik három és fél szobás otthonukat.



„A társasháznak nagy belső kertje van, csendes, nyugodt környezetben. Kényelmes, praktikusan kialakított otthon, nagycsaládosoknak, de irodának is kiváló, valamint bérbeadásra is ideális, jó hozammal. Tömegközlekedés, bevásárlás szempontjából a fekvése tökéletes” – áll a hirdetésben, amelyben láthatóak képek is a lakásról, amelyet Pély Barna néhány évvel ezelőtt már megmutatott a nyilvánosságnak.

Akkor a Hal a tortán műsort forgatták nála, és mielőtt megérkeztek a vacsoravendégei, a zenész körbevezette a stábot is, megmutatva a nappalit a zongorával, a raktárnak is használt gardróbot, a stúdióvá alakított kisszobát és persze, az egybenyitott nappali-konyha-ebédlőt, amelyet egy faltól falig tartó ablak választ el a külvilágtól.

– A lakás fénypontja ez a kalicka, ami faltól falig üveg, így a szomszédok is végigkísérhetik a menüt, mert teljesen belátni. De ettől függetlenül nekem nagyon tetszik – mondta akkor Pély egyik vendége, az énekesnő Csepregi Éva (64).

Több vendég felvetette, hogy zavaró lehet, ha a környékbeliek mindent látnak, ám Pélyéket akkor ez nem hatotta meg.

– Úgy gondoltuk, ha már mindenki nézni akarja, akkor tessék, itt a nagy lehetőség – vágta rá akkor kapásból Barna, ám úgy tűnik, a házasság és a szerelem véget értével a lakásra sincs szükség.



Galambos Dorina és Pély Barnabás a Megasztárnak köszönhetően találtak egymásra. Kapcsolatukat egy ideig titkolták, Pély ugyanis a tehetségkutató zsűritagja volt, Dorina pedig az egyik versenyző. Támadták is őket emiatt, de sokáig úgy tűnt, az idő őket igazolja. Ám közleményük szerint a szerelem véget ért.



Forrás: Blikk