Szalai Ádám barátnője nemrég adott életet közös kislányuknak
2022-10-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A hétfői magyar-olasz meccs egy igencsak meghatározó nap marad a hazai válogatott és a szurkolók számára, mivel a halálcsoportban megelőztük Angliát és Németországot is, ezenkívül Szalai Ádám utoljára lépett pályára nemzeti csapatunk mezében. Nem csoda, hogy még maga a csapatkapitány is elérzékenyült. Bár az olaszoktól 0-2-re kikaptunk, a stadionban így is fergeteges hangulat uralkodott.

Az egykori csapatkapitány noha magénéletéről nem sokat beszél, már évek óta boldog párkapcsolatban él a gyönyörű német modell szerelmével, Krista Tcherneva-val.

A focista életében hatalmas a boldogság, hiszen párja nemrégiben adott életet első gyermeküknek, aki a Szalai Efimia Anna nevet kapta.

- Büszke vagyok arra, hogy apukaként tudtam játszani a válogatottban, és apukaként gólt is tudtam szerezni - mondta a német-magyar meccs után Szalai Ádám, aki augusztus 26-án lett édesapa.

Szalai Ádám modell szerelme szerencsére az Instagramon is igen aktív, így jó pár fotót lehet róla találni. Júliusban például egy pocakos fotóval is megörvendeztette követőit:

Miután pedig életet adott kislányának, szeptemberben már egy babakocsis fotóval jelentkezett.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

K R I S T A T C H E R N E V A (@kristatchv) által megosztott bejegyzés


Krista Tcherneva egy nagyon ismert modell, számos magazin címlapján szerepelt már, a róla készült fotókon pedig mindig más oldalát képes megmutatni.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

K R I S T A T C H E R N E V A (@kristatchv) által megosztott bejegyzés


 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

K R I S T A T C H E R N E V A (@kristatchv) által megosztott bejegyzés