Szakításáról mesélt Koholák Alexa
2018-11-17  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Koholák Alexa arról mesélt a Borsnak, hogyan ismerkedett meg férjével, illetve milyen körülmények között váltak el exbarátjával, Galambos Bencével.



A szerda esti Sztárok és párok TV2-es műsor kapcsán került szóba, hogyan is történt, hogy Alexának fél év alatt nem csak sikerült túllépnie előző kapcsolatán, de újra rátalált a szerelem, sőt, férjhez is ment.

– Már a tavalyi reality műsor után voltak problémáink, nem éreztem az összhangot Bence és köztem. Majd a Sztárok és párok után még jobban megtört valami. Én úgy mentem a műsorba, hogy a nyert összeg rám eső részét szeretném nemes célra felajánlani, Bence viszont a saját részével nem akart jótékonykodni. Ez nekem nem tetszett – mesélte a Borsnak Alexa.



– Márciusban ismerkedtem meg a mostani férjemmel, egy hónappal a műsor felvétele előtt. A munka mellett sok időt töltöttem a központban, és már akkor éreztem, hogy én ebben a spirituális világban képzelem el az életem. Egy ideig Bence is nyitott volt, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és szerintem minden úgy volt jó, ahogy történt – mondta.



A csinos lány ugyan nem először mesélt arról, hogy megismerkedésükkor mennyi lelki és spirituális segítséget kapott a férjétől, Balázstól, ám most azt is elárulta, hogy spirituális segítség nélkül nem is tudott volna ilyen hamar talpra állni.

– Egyedül, spirituális segítség nélkül nem ment volna a változás, és mellette nem a számomra kijelölt utat jártam volna be. Igaz, egyből Balázshoz költöztem, de ő akkor még csak segített nekem, hogy megerősödjek. Akkor még semmi sem volt köztünk. Persze, részemről talán benne volt a levegőben már akkor is valami több, de a férjem határozott és erkölcsös volt – szögezte le Alexa.



Forrás: Blikk