Szabó Zsófi és Fluor Tomi elárulták, mi is van közöttük
2021-07-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Miután a fél ország azt találgatja, Szabó Zsófi és Fluor Tomi egy párt alkotnak-e, a felek most úgy érezték, ideje tiszta vizet önteni a pohárba.



A fiatalok legutóbb a hétvégén üzengettek egymásnak a közösségi oldalaikon, de már március óta kerülgetik egymást ilyen vagy olyan formában: májusban például Fluor már arról posztolt, hogy lassan beköszönt a nyár, de Zsófi még mindig nem lett belé szerelmes. Azóta élő adásban is előfordult, hogy egymás kezét fogták, sőt, nemrég Fluortól egy kamu lánykéréses sztori, illetve egy jakuzzis meghívás is befutott Zsófihoz.

Ilyen előzmények után az RTL Fókusz felkereste mindkét sztárt, arra kérve őket, végre tisztázzák, mi is van kettejük között. Először a Wellhello egyik frontembere állt kamera elé.

– Most már több mint egy éve egyedülálló vagyok, nézelődök, jövök-megyek, itt is vagyok, ott is vagyok, ennyi az életem ilyen téren. Az a baj, hogy ez az egész nemcsak a követőimet zavarja össze, hanem engem is. Bennem nincs semmiféle kavarás, nekem tetszik Zsófi, próbálom kinyomozni az ő érzelmeit – mondta Tomi, aki láthatóan nem igazán tudja, mi is van kettejük között.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés


Zsófi válaszul egy videóüzenetet küldött:

– Már megint kevered az állóvizet, én meg asszisztálok hozzá! Figyeljetek! Mindenki gondoljon, amit akar a Tomival bonyolódó viszonyunkról. Hogy ez barátság, vagy húzzuk egymást, vagy esetleg humorunk van, vagy netán szerelmesek vagyunk? Mindenki gondoljon, amit akar. Erre utaló jelek, nyomok azok vannak, voltak és talán lesznek is – fogalmazott sejtelmesen a 32 éves szépség.

Fluor Tomi erre annyit reagált a Fókusz kamerái előtt, hogy Szabó Zsófi megint vegyes jeleket adott, nem volt egyértelmű, de bedobta a szerelmet is.

– Én nagyon izgatottan várom, mi jöhet még. Én is hétről hétre figyelem a Zsófi jeleit. Néha ráírok, néha visszaír, néha órákat kell várni, hogy visszaírjon. Dobom rá a lájkokat, ő néha lájkol, néha nem. Néha ír egy kommentet, néha válaszol, néha nem. Szóval itt van azért még mit megfejteni – zárta szavait Fluor.


 

Forrás: Blikk