Rékasi Károly és Pikali Gerda kapcsolata új szintre emelkedik
2017-09-30  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Két év után visszatér a József Attila Színház színpadára Rékasi Károly, ennek pedig a nézőknél is jobban kedvese, Pikali Gerda örül.   A már korábban bemutatott, ám Rékasi állapota miatt csak egyszer játszott Boldogság című darabban, illetve a Vágyrajárók című előadásban fognak együtt szerepelni. Gerda úgy érzi, a sok viszontagság után végre újra lenyugodtak körülöttük a kedélyek, ráadásul a gyógyulás után teljesen egymásra tudnak koncentrálni.



- Nagyon jó formában van Károly, a héten már elkezdtünk próbálni. Már alig várta, hogy visszatérjen, én meg hogy újra együtt dolgozzunk. Most újra fel kell vennünk a tempót, hiszen próbálunk, játszunk, forgatunk és éjszaka együtt tanuljuk a szöveget. Ez azonban rettenetesen inspirál és elfeledteti velem a fáradtságot. Három éve nem voltam nagyobb pihenésen, nyáron is csak hosszú hétvégéink voltak a gyerekeimmel vagy Károllyal.



- Az viszont, hogy végre vissza tud térni és gyakorlatilag újra tudjuk kezdeni az életünket, mindenért kárpótol. Nehéz volt mindkettőnknek ez a két év, sokat kellett küzdenünk. Én minden karácsonykor türelmet kértem a Jóistentől, voltak pillanatok, amikor szükség is volt rá. A szerelmünk viszont erősebb volt mindennél, és sikeresen átvészeltük ezt a hosszú és nehéz időszakot. Mindig is éreztem, hogy ő az, akit kerestem, igazi gentleman, ez manapság már sajnos kihalóban van - áradozott kedveséről a színésznő.

Forrás: Ripost.hu