Rántott mozzarellarudak
Hozzávalók 4 személyre
A rudakhoz:
-40 dkg mozzarella sajt (gyúrt sajt, tömb, nem a lében tárolt változat)
-3 tojás
-5 ek. liszt
-20 dkg nagy szemű kenyérmorzsa
A mártásokhoz:
-2 gerezd fokhagyma
-2 dl tejföl
-1-2 ek. felaprított zöldfűszer (snidling, petrezselyem)
-2 dl passzírozott paradicsom
-2 chili paprika vagy szárított chili
Elkészítés:
1. A mártásokhoz a fokhagymákat megpucoljuk. Az egyik változathoz a tejfölt kikavarjuk, megsózzuk, és belereszeljük az egyik fokhagymát. Ízlés szerint zöldfűszerekkel elkeverjük. A másik mártáshoz a passzírozott paradicsomba beleszeleteljük a chilit és belereszeljük a fokhagymát, majd egy lábasban2-3 percig forraljuk. Hagyjuk kihűlni.
2. A sajthoz a sütőt 240 °C-ra előmelegítjük. A sajtot 1x1cm-es kb. 5 cm hosszú rudakra vágjuk. A panírozáshoz előkészítünk három mélyebb tányért. Egybe beleszórjuk a lisztet, egy másikba a morzsát, a harmadikba pedig felütjük és felverjük egy pici sóval a tojásokat. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral.
3. A sajtot először belemártjuk a tojásba, majd a morzsába, ezt követően a lisztbe, a tojásba és végül a morzsába. Fontos, hogy jól rányomkodjuk a bundát, így a sütés során nem folyhat ki a sajt.
4. A bepanírozott rudakat a sütőpapírra helyezzük, és az előmelegített sütőben 5 perc alatt aranybarnára sütjük. Az idő kritikus, ha túlsütjük, kifolyik a sajt! A megsült sajtrudakat forrón azonnal tálaljuk a kétféle mártással.
Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 35 perc múlva
