Pitt és Jolie válása után még évekig járhatnak terápiára a gyerekeik
2018-11-20  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Olyan csúnya Angelina Jolie és Brad Pitt válása, hogy gyermekeiknek évekig tartó terápiára lehet szükségük ahhoz, hogy túltegyék magukat rajta.



A sztárpár válása már két éve húzódik. Bár korábban azt nyilatkozták, mindketten a gyerekek érdekeit tartják szem előtt, ez a gyakorlatban nehezebben valósul meg. Egy közeli ismerősük szerint kettejük között hatalmi harc húzódik, és azon marakodnak, hogy minél nagyobb részt hasítsanak ki a közös vagyonból.



„A családjuk teljesen szétesett. Nagyon sok időbe fog telni a gyerekeknek, hogy túltegyék magukat ezen, sok évig kellhet terápiára járniuk, Brad a hosszútávú következmények miatt is aggódik" - mondta egy névtelen forrás az E!News-nek.

Forrás: Blikk