Pap Dorci miért van egyedül?
2023-03-28  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Pap Dorci már egy jó ideje nem él párkapcsolatban, s nagyon úgy tűnik, egy darabig még nem is lesz senkije. A csinos tévés elmondta, miért nem szeretne maga mellé most társat.

Pap Dorci és Esztergályos Patrik kapcsolatának tavaly ősszel lett vége, s azóta szingli a csinos exatlonista. Elmondása szerint jól érzi magát egyedül, illetve olyan lehetőségeket sodor elé az élet, amelyekkel önállóan is gyarapodhat és fejlődhet. A fiatal lány, aki jelenleg a karrierjére fókuszál, a Zsákbamacska című műsorban segédkezik Majka és Pápai Joci mellett. Mint fogalmazott, a későbbiekben szívesen lenne akár műsorvezető is. Az egyik adás során azt is elárulta, hogy a kegyeire csak 25 év feletti férfiak pályázhatnak, mivel szereti, ha kellően érett valaki. Most azt is bővebben kifejtette, miért nem akar még párkapcsolatot:

„Rájöttem, hogy jobb inkább egyedül lenni, mint olyannal, akivel nem feltétlenül érzem jól magam, és nem kapom meg azt, amire vágyom. Most nem ismerkedem, és amióta a Zsákbamacskát forgatjuk, nincs is időm rá. Örülök, hogy egyáltalán hazaérek és lefekszem aludni, de ha majd vége lesz a műsornak, és lesz szabadidőm, nem teszem hátra a kezemet, hogy 'én inkább egyedül szeretnék lenni', addig azonban jól elvagyok szingliként is” – ecsetelte a Ricsi kicsi konyhájában Dorci.