Ördög Nóra párkapcsolatáról vallott
Ördög Nóra és családja életére is hatással van a koronavírus, egyik legnagyobb szenvedélyük, az utazás most várat magára. A Dancing with the Stars zsűritagja bevallotta: sokat őrlődött a kisbolt körül nyáron kialakult helyzet miatt. Nóra azonban ezekben a helyzetekben mindig számíthat férjére, Nánási Pálra, akivel egy évtizedes házasság után is úgy érzi magát, mint a kapcsolatuk elején.
Pár hete új szerepben látjuk, zsűritag lett. Mik az eddigi tapasztalatai?
- Nem könnyű feladat, hálás és hálátlan egyszerre. Hétről hétre elképesztő produkciókat raknak le elénk a párok, de elvárás, hogy komolyan vegyük a munkánkat, ezért meg kell fogalmazni a kritikákat is. Próbálok nem megbántani senkit, mert az a teljesítmény, amely egy-egy tánc mögött van, az mindenképpen tiszteletet érdemel.
Nehezen kritizál?
- Annyira azért nem, csak figyelni kell arra, hogy ne legyenek ezek bántóak, sértőek.
Sokat nosztalgiázik a táncos múltról?
- Visszajöttek az emlékek, előkerültek a régi VHS-kazetták, a kupák, az érmek. Jó táncosok között lenni.
Mennyire az élete része még a tánc?
- Diszkóba nem járunk Palival, de azért nyáron a Balatonon volt egy-két jó kis este, amikor táncolgattunk a saját teraszunkon a gyerekekkel.
A gyerekek követik ebben?
- Mici dzsesszbalettre jár, légtornázni is elkezdett, igaz, a vírushelyzet miatt most az nincs, de ő örökölte a mozgás iránti affinitásomat. Venci inkább focista, a jiu-jitsu a világa, ő a sportosabb.
A vírus mindenhol szembejön, akár a Dancing with the Starsban is, hiszen többen betegek lettek. Mennyire tart a fertőzéstől?
- Nem vagyok ráfeszülve, felelősen oldjuk meg, nem vállalunk felesleges kockázatot. Leginkább a szüleinket próbáljuk óvni, apósom például teljesen elszigetelte magát. Az én szüleim eggyel fiatalabb korosztály, ők találkoznak az unokákkal, de a gyerekeim is vigyáznak, nagyon ügyesen megtanulták már a kézmosást, a kézfertőtlenítést, a maszkviselést. Én a bezártság részétől tartok inkább, örülnék, ha az iskola kitartana, mert én nem tudom úgy tanítani Micit, mint ők. Tavasszal elsős volt, hatalmas volt a felelősség, hogy nehogy elrontsam egy életre azt, amit az iskoláról gondol. De tudom, hogy az egész vírushelyzet egy orosz rulett, és szívfájdító nézni, ahogy életek mennek tönkre.
Mindig kitalálnak valami újat. Elég egyáltalán a 24 órás nap a sok ötlethez, feladathoz? Hogy bírja energiával?
- Pont azt vette el tőlünk a koronavírus, hogy leereszthessük a gőzt, ehhez a szelep nekünk az utazás volt. Amikor elmegyünk valahova messze, egy teljesen másik időzónába és rá vagyunk arra kényszerítve, hogy ne foglalkozzunk azzal, mi van itthon. Nyáron vártam, hogy majd ősszel elutazunk két hétre a családdal és kipihenjük a mókuskereket. Nem így lett, így most valahogy itthon kellene megtalálni a megoldást arra, hogy kapcsoljunk ki, eresszünk le egy kicsit.
Ehhez képest sorra jönnek az újabb projektek, fotós-tehetségkutató, kisbolt…
- Ennek két vetülete van. Az egyik része, hogy folyamatosan pörög az agyam, az agyunk, jönnek az új ötletek, de az is fontos, hogy most már van egy komoly csapat körülöttünk, akik felé felelősséggel tartozunk.
Milyen főnök?
- Empatikus és nagyon fontosnak tartom, hogy mindenkinek megtaláljuk azt a feladatot, amiben jól érzi magát. Én is akkor funkcionálok jól, ha azt csinálom, amit szeretek. De sosem gondoltam magamra, mint főnök, én ennek a csapatnak az egyik motorja vagyok.
Hatalmas szenvedéllyel vágtak bele a kisboltba, sok helyi azonban tiltakozott, voltak ellenlábasok. Ezt hogy viselte?
- Rossz érzés volt, hiszen a legnagyobb jó szándék hívta életre a kisboltot. Nem fordult meg a fejemben, hogy mi ezzel ártanánk és szerencsére a mérleg egyik serpenyőjében lévő kevés rosszat nagyon jól ellensúlyozza a rengeteg pozitív visszajelzés. Csak sajnos nekem nincs annyira jó képességem arra, hogy ne azon a néhány rossz megjegyzésen őrlődjek, a férjemnek ez sokkal könnyebben megy. Egyébként meg meg kell oldani, mi sem akarjuk úgy üzemeltetni, hogy gondot okozzon bárkinek is, most ezen dolgozunk.
Tizenkét éve vannak együtt Nánási Pállal, és mégis olyanok, mint a friss házasok.
- Pedig már tíz éve volt az esküvőnk! Tényleg így van, és azt gondolom, semminek semmi értelme nem lenne, ha ez nem így lenne. Ez mindennek a mozgatórugója, ha köztünk valami nem lenne rendben, akkor semmi más sem lenne jó. Ez egy olyan kapcsolat, ahol nem kell játszmákat játszani, taktikázni, gondolkodni azon, hogy vajon mit akar a másik. Teljesen nyílt a kettőnk közötti kommunikáció, és ez a titka. Ha bármi felmerül, azt egyrészt érezzük is a másik rezdülésén, de meg is beszéljük. Nincs idő arra, hogy komoly feszültségek felgyűljenek és el tudjanak mérgesedni, mert előbb megbeszéljük. Ez az egyik legfontosabb tanulsága a mi 12 évünknek. Meg az, hogy tiszteletben kell tartani a másik ritmusát, habitusát.
Nagyon különböznek?
- Pali sokkal megfontoltabb figura, én pörgök, mint egy búgócsiga, hajlamos vagyok a túlpörgésre, de ő ezt nagyon jól visszafogja. Én néha próbálok lassítani, ő meg örül, hogy én a lendületemmel viszem előre. Ez kölcsönös egymásra hangolódás eredménye. Vannak néha súrlódások, de azok gyakorlatilag mindig 24 órán belül megoldódnak, kibeszéljük. Persze próbáltuk az életünket is úgy berendezni, hogy erre a lehető legkevesebb esély legyen, közel van az iskola, a munkahely, és én tiszteletben tartom, hogy ő később ébred és később fekszik, így a „reggeli műszak” a gyerekekkel szinte mindig az enyém.
A sok feladat, projekt között van idejük kettesben lenni?
- Talán ez most a leginkább problematikus, hiszen a gyerekek annyira intenzívek, hogy valóban ritkán van alkalom arra, hogy elmélyülten tudjunk beszélgetni. Ezért szerettem például a talk-show-s esteket, mert az oda-vissza úton, de akár a színpadon is olyan jókat beszélgettünk.
Forrás: Blikk
