Novodomszky Éva évek óta nem él együtt férjével
2021-04-20  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Novodomszky Éva ugyan évek óta nem él együtt férjével, Salvóval, két fiuk és egy nemrégiben létrehozott közös üzlet miatt a mai napig jó kapcsolatban vannak. A Duna Televízió Család-barát magazinjának műsorvezetője és volt párja Dabason nyitott egy pizzériát a pandémiás időszak kellős közepén, Éva azonban cseppet sem tart attól, hogy ez túlságosan merész lépés lett volna a részükről.

– Régi tervünk volt ez, és egyszerűen úgy jött ki a lépés, hogy most volt időnk tető alá hozni a vállalkozást. Salvo szicíliai és szakács is, ezért adott volt, hogy pizzériát nyissunk. Most természetesen csak házhoz szállítással foglalkozunk – mesélte a Vasárnapi Blikknek a műsorvezető, aki szétválásuk óta jó kapcsolatot ápol férjével.

Hivatalosan még nem váltak el, ám már évek óta külön élnek. Salvo természetesen a 16 éves Cristiano és a 10 éves Marco neveléséből is kiveszi a részét, ám az online oktatás oroszlánrésze azért Évára marad, aki most látja igazán a hasznát annak, hogy pedagógusi végzettsége is van.

– Tanítóként végeztem, és bár nem tudnám már elképzelni magam ebben a szakmában, most azért hasznát veszem. Cristiano már önálló, de Marcónak még be kell segítenem. A Család-barát miatt bejárok ugyan dolgozni, ám sokkal ritkábban, így a tanulásra és az otthoni dolgokra is több időm jut – tette hozzá Éva, akinek több felismerést is hozott a pandémiás időszak. – Rájöttem, milyen fontos a rendszer, hisz a gyerekeknek most nem kell iskolába járni, nincsenek különórák, egyéb programok, ezért muszáj volt otthon kialakítani egy beosztást, amely nekik is biztonságot nyújt és kicsit elfeledteti velük, hogy most nincs gyerektársaság. A másik nagy tapasztalatom, hogy miként tudok egyszerre helytállni otthon mint háziasszony, mint pedagógus úgy, hogy mellette dolgozom és a vállalkozásunk ügyeivel is foglalkozom. Nekem is sokat ad a rendszeresség.

Éva arra is ügyel, hogy a közös feltöltődésre is jusson idő, ezért ha csak tehetik, kimennek a szabadba.

– Sokat vagyunk kint a kertben, de rendszeresen kirándulunk, biciklizünk is – árulta el a televíziós, hogy hogyan telnek a közösen töltött órák.

– Talán ennek is köszönhető, hogy nem szaladtak fel rám a kilók az elmúlt egy évben, de persze amikor van egy kis időm magamra, edzek is és igyekszem egészséges ételeket főzni.

A műsorvezető mindig is szeretett utazni, ezért a legjobban az hiányzik neki, hogy csak úgy nekivághasson a világnak. Novodomszky Éva gondolatban már számtalan úti célt végigjárt, első útja azonban Itáliába vezet majd.

– Észak-Olaszországban él a legjobb gyerekkori barátnőm és a keresztlányom, aki iszonyatosan hiányzik már. Az első utunk biztosan hozzájuk vezet majd, ha már biztonságosan útra lehet kelni – gondolkodott el Éva.

Forrás: Blikk