Nem dolgoznak, mégis folyik be a pénz a luxusfeleség és férje kasszájába
Nyugdíjas házaspárként éli életét Polgár Tünde és Polgár Árpád. Elmondták, hogy ennek ellenére a színvonal a régi.
Saját magukat nyugdíjazták a népszerű tévéműsor szereplői. Polgárék önként döntöttek a visszavonulás mellett, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének aktívak. Legutóbb például Floridában töltöttek néhány hónapot és azzal foglalkoztak, hogy ottani házukat csinosítgassák. Sokan érdeklődtek arról, hogy mégis, hogy tudják fenntartani ezt az életszínvonalat,
"12-13 évvel azt mondtuk, befejezzük a munkát, hiszen minőségi életet csak akkor lehet élni, ha nem vagy egy mókuskeréknek a része, és nem kell folyamatosan dolgozni"–mondta Polgár Árpád egy Youtube-videójában.
Azt is elmondta, hogy számos nehéz döntést kellett meghozniuk, köztük azt, hogy felszámolják a családi céget. Korábban pedig azt is elárulta egy műsorban, hogy annyi pénze van, hogy az már soha életében nem fogy el. Azonban számos befektetéssel is rendelkezik, például különböző ingatlanok, műtárgyak vannak a tulajdonában. Az üzletember hozzáértő szemmel mozgatja vagyonát, így tudja megteremteni családjának a jólétet.
Azt is kiemelte, hogy az, aki megnyeri az ötöslottó főnyereményét sem marad örökké gazdag, ha nem gondoskodik az utánpótlásról. Ő viszont odafigyel arra, hogy tudatosan költse a pénzét, csak azt veszik meg ami szükséges az életükhöz és csak oda utaznak, ahova valóban vágynak.
Forrás: Blikk