Mészáros Béla lelkileg összetört
Sipos Vera és Mészáros Béla házassága évekkel ezelőtt zátonyra futott, és a pár hivatalosan is elvált. A TV2 sztárja most kifejtette, mennyiben volt az ő hibája a válás, és arról is mesélt, hogyan telnek a napjai a jelenlegi feleségével és a kislányával.
Mészáros Béla és Sipos Vera házassága magánéleti válság miatt ért véget. A színész jelenleg a boldog második házasságban él Szakács Hajnalka mellett, közös lányukkal.
A jelenlegi kapcsolatában a sok beszélgetést, a megértést és a közös múlt megosztását tartja kulcsfontosságúnak.
Mészáros Béla úgy érzi, egy szempillantás alatt eltelt három év, hiszen a kislánya már bölcsődés, és szeptemberben kezdi az óvodát. Vilma 2023-ban jött a világra a színész és Szakács Hajnalka közös gyermekeként, azóta pedig 180 fokos fordulatot vett a házaspár élete. A munkát és a magánéletet igyekeznek összehangolni:
Mészáros Béla korábban – bevallása szerint – nem bánt jól a nőkkel, többek között a volt feleségével kapcsolatban is tett olyat, amit megbánt. A 46 éves színész hat évvel ezelőtt kezdett el mélyebbre ásni, hogy megértse, miért „büntette a nőket” az életében tiszteletlen és ámokfutó életmódjával..
„A feleségem három évig otthon volt a lányunkkal, csak most ment vissza dolgozni. De a Vilma születését követő másfél évben én is szinte minden időmet a lányommal és a feleségemmel töltöttem, tudatosan háttérbe szorítottam a munkát. Reggeltől estig együtt voltunk, aminek az lett a következménye, hogy Vilma számára ez lett a természetes. Most, hogy bölcsődés, már más a napirendünk: reggel együtt ébredünk, van két-három óránk csak egymásra, aztán beviszem a bölcsődébe, én pedig megyek próbálni. Délután újra együtt vagyunk, és csak este indulok előadásra. Amikor vele vagyok, valóban vele vagyok: próbálom nem elővenni a telefonomat” – osztotta meg a színész.
Ha a szükség úgy hozza, a kislányra Mészáros Béla anyósa vigyáz, akit remek nagymamának tart a színművész.
„Sajnos, a szüleim már nem élnek, harminchárom voltam, amikor apu elment, harminchét, amikor anyu. Apu halála nem ért váratlanul, mert beteg volt, agydaganata volt. Anyut viszont hirtelen veszítettem el. De mindez előtt még váltam is, így azokban az években nagyon nehéz időszakot éltem át, igencsak padlóra kerültem” – vallotta be.
Emiatt ment tönkre a kapcsolatuk
Mészáros exfelesége Sipos Vera színésznő, akivel közel tíz évig alkotott egy párt. Most a színész kifejtette, mi vezetett a válásukhoz...
„Nem voltam még érett egy házassághoz. Olyan voltam, úgy viselkedtem, mint egy nagy gyerek, és nem úgy, mint egy normális férj. Utólag azt gondolom, nem véletlenül történnek az emberrel a dolgok, mert én például a válásom után tudtam változni, változtatni. Csak a magam után hagyott romokon tudtam újból építkezni. Sajnos, ezzel megbántva másokat” – mondta a Mintaapák egykori sztárja, aki a nehézségekből természetesen tanult is:
„Azt, hogy nagyon bonyolult dolog felnőtté válni. Én hiszek a transzgenerációs dolgokban, a szerencsében, abban, hogy az ember kivel találkozik, milyen sorsfordító pillanatok vannak az életében. Például annak, hogy a második házasságom ilyen jól sikerült, az is része, hogy a feleségemmel rengeteget beszélgettünk. Megismertem a gyerekkorát, a szülei sorsát, hogy mi mindenen mentek keresztül, és ez fordítva is igaz. Ha adódnak konfliktusok köztünk, ezek az ismeretek nagyon sokat tudnak segíteni” – hangsúlyozta Mészáros Béla.
