L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga megegyeztek
2023-10-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A kezdeti ellentétek és indulatok után végre sikerült egyezségre jutnia L.L. Juniornak és Körtvélyessy Kingának. Az egykori házaspár mind hároméves gyermekük, mind a közös vagyonukkal kapcsolatban is megállapodtak, és mindezt írásba is foglalták.

Bár a legutóbbi tárgyalásukat hangos vita követte, majd Kinga feldúltan távozott az Érdi Járásbíróságról, mégis sikerült az egykori sztárpárnak peren kívül megegyeznie. Információink szerint már a legutóbb is közel volt a megállapodás, de maradt egy-két vitás kérdés, ami miatt nem sikerült pontot tenniük a házasságuk végére. Úgy értesültünk azonban, hogy azóta ezen pontokról is megegyezett az egykori házaspár, vagyis egyezségre jutottuk, ezzel gyakorlatilag véget érhetett a válóperük.

- Valóban így van, sikerült megállapodnunk Kingával mind a kislányuk, mind a közös vagyon tekintetében - erősítette meg információinkat Junior. - Már aláírtuk az erről készült dokumentumokat is, az ügyvédeink pedig azon dolgoznak, hogy emiatt ne kelljen még egyszer bemennünk a bíróságra. Ami viszont ettől is fontosabb, hogy végre túl vagyunk ezen az ügyön, vége a válópernek és újra békés a viszonyunk. Ennél többet nem mondhatok.

Úgy tudjuk, a rapper azért is nyilatkozott ilyen szűkszavúan az ügyről, mert a megállapodásuk egyik titkos záradéka, hogy a jövőben sem egymásról, sem a válás részleteiről nem beszélhetnek a nyilvánosságnak. Annyit azonban sikerült kiderítenünk, hogy az egyezség értelmében Junior továbbra is hetente 2-3 napot tölthet kislányával, de Kinga is jól járt, a korábban ígért összegnél ugyanis több tízmillióval többet kapott a közös vagyonból, a törökbálinti, több mint 300 millió forintot érő luxusingatlan pedig a rapperé maradt.

Mint ismert, Kinga és Junior több mélypont és különköltözés majd békülés után tavaly jelentették be, hogy végleg szakítanak egymással. A hivatalos válási prdocedúrát is elindítottak, ám mivel több pontban sem tudtak megegyezni, ezért perre mentek. A tárgyalások tavasszal kezdődtek, és bár eleinte úgy tűnt, annyira nem egyeznek az álláspontok, hogy akár évekig is elhúzódhat az ügy, végül mind a ketten belátták, hogy jobb, ha kompromisszumra jutnak. Olyan megállapodást kötöttek, ami mind a kettőjük számára elfogadható és teljesíthető.