Krausz Gábor és Mikes Anna közös gyermeket szeretnének
Krausz Gábor és Mikes Anna igazi álompárnak számítanak a hazai sztárvilágban, hiszen tavaly találtak egymásra a Dancing with the Stars forgatása alatt. A nemrégiben elvált séf szívét megdobogtatta a táncosnő, aki nem titkolja, három gyermeket is szeretne. Most Gábor is megszólalt arról, hogy hamarosan szintet lép a kapcsolatuk és bővülhet a család.
Az Ázsia Expressz ötödik évadában nagyon sokféle feladattal találják szemben magukat a versenyzők. Mint azt tudni lehet, Mikes Anna és Krausz Gábor kapcsolatát nem gyengítette meg a műsor – hiába akarta feladni a játékot a séf –, hanem inkább erősítette, hiszen azóta is egy párt alkotnak. A csütörtöki adásban ázsiai gyerekek énekléséből kellett megtanulniuk a helyi szavakat, ám a táncosnő nem számított nagy segítségnek, mivel teljesen elolvadt a kisgyerekektől.
„Nem tudok teljes mértékben a feladatra koncentrálni, mert annyira cukik ezek a gyerekek, hogy elolvadok tőlük. Hát, ekkorák voltak, és amúgy semmi kedvük nem volt énekelni…” – mondta mosolyogva Anna. Most Gábor is megszólalt arról, hogy a kedvese és ő hogyan viszonyulnak a gyerekekhez és a családbővítéshez.
Közös gyermeket is akarnak majd
– Valójában nem az Ázsia Expressz forgatásán tűnt fel nekem először, hogy Anna miként viszonyul a gyerekekhez, hiszen nem 'csupán' profi táncos, de pedagógus is, és számtalanszor volt már alkalmam látni őt a Csillámpóni csoportban, ahová egyébként Hannika is jár. Bevallom, könnybe lábad a szemem, amikor figyelem őket együtt. Amióta pedig hármasban élünk, nap mint nap érzékelem, ahogy Annában egyre inkább erősödnek az anyai ösztönök. Persze, én is láttam, hogyan érzékenyült el a feladat kapcsán, és nem tagadom, engem sem hagyott hidegen az a cukiságcunami, ami végigsöpört rajtunk – idézte fel a kedves emléket a sztárséf, aki szintén nem zárkózik el attól, hogy közös gyermekük is legyen.
„Értem, mire akarsz kilyukadni, és tudod mit, legyen! Én már átéltem, milyen apává válni, s Anna nem titkoltan vágyik az anyaságra. A kapcsolatunk bomba biztos alapokon nyugszik, így a jövőbeli lépéseink vezethetnek arra, hogy bővüljön a családunk. Ugyanakkor ezen az úton megfontoltan szeretnénk haladni, vagyis nem rohanunk, de látjuk a célt. Anna három gyereket szeretne, én pedig azt, ha ő boldog lenne mellettem…” – árulta el Gábor.