Közelgő lagzija részleteiről beszélt Gáspár Zsolti
2022-01-23  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Gáspár Zsolti hamarosan újra oltár elé kíséri kedvesét, akit egyszer ugyan már elvett, de utána elváltak. Az esküvőt korábbra tűzték ki, de végül kénytelenek voltak elhalasztani. A Farm VIP házigazdája elárulta, hogy egy kisebb gazdaságnyi állatot készülnek levágni a nagy napra, hiszen hatszáz főt vár a lagzijára.

 

– Sukár akarok lenni, hogy a páromat méltó módon elvehessem újra ezen a csodás napon. Noha egyszer már elvettem, később elváltunk. A roma hagyományokhoz kötve, így ismét az udvarlás időszakában vagyunk – vallotta be Gáspár Zsolt a Hot! magazinnak.

– Nagyon várjuk, hiszen a páromat még nem láthatta a nagyközönség. A fogadalmunkat a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelynél fogjuk kimondani, ezután pedig hatalmas buli veszi kezdetét, ugyanis hatszázötven vendéget várunk – mondta Zsolt.

– Őszintén tizenegy disznó, húsz birka, négy tehén lesz levágva, töltöttkáposztából pedig fejenként kilenc tölteléket számolunk. A vendégeket luxussátrakban szállásoljuk el, hogy a vendégek is lássák, milyen egy farmer élete. Emellett a rajongóimat is nagy szeretettel várom – mondta.

– Szeretném, ha Jennifer Lopez és Enrique Iglesias is eljönne az esküvőmre. Már üzentem nekik, nehogy elvállaljanak más fellépést. Dr. Alban már jelentkezett nálam, neki egy kérése van, a lagzi után még két hétig szeretne velünk lakni. Ez természetesen nem probléma. Vele egyébként minden héten beszélünk, hiszen tud cigányul, édesapám egyik legjobb barátja – mondta Zsolt, aki hozzátette: Kasza Tibit szeretné felkérni konferansziénak.

A vőlegény elárulta, a felesége nagyon megharagudott rá, amikor meglátta, hogy a Farm VIP forgatásán hogy udvarolt a csinos nőknek.

– A forgatáson rengeteg szép nő vett körül, amit nem hagytam szó nélkül. A feleségem ezt nem nézte jó szemmel, ezért kaptam tőle négy-öt pofont. Nagyon megharagudott rám, de leültünk megbeszélni a problémákat. Sosem tudnék neki szándékosan fájdalmat okozni, de egyébként egy papucs vagyok, mindig azt csinálom, amit mond – vallotta be Gáspár Zsolti.

Forrás: Blikk