Kollányi Zsuzsi újra babát vár
2020-06-05  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Hatalmas örömhírt osztott meg közösségi oldalán Kollányi Zsuzsi: ismét egy gyerkőccel gyarapodik a családja.

Kollányi Zsuzsi 6 hónapos terhes! A fiatal anyuka saját Instagram oldalán számolt be a fantasztikus fejleményről rajongóinak, miszerint ismét gyermeket hord a szíve alatt. Sőt, azt is elárulta, hogy az érkező csöppségnek már meg is van a neve: Bogdánnak keresztelték el az édesapjával. Kollányi Zsuzsi őszintén elmondta követőinek, hogy eddig a koronavírus-járvány és a karantén miatt várt ennyit a nagy bejelentéssel, hiszen úgy érezte, egy ilyen nehéz helyzetben nem akarja még világgá kürtölni boldogságukat.

Most azonban az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, az énekesnő pedig rögtön meg is osztotta az óriási hírt családja gyarapodásáról, rajongói pedig nem győznek gratulálni és jó egészséget kívánni.

"Na szóval, belecsapok: bemutatom Nektek Bogdánt. ?❤️Itt lakik bent már 6 hónapja, és szépen növekszik tovább. Tudom, nem ilyenkor illik “bejelenteni” egy kicsike érkezését, de az első három hónap titoktartás után jött a karantén, amikor azt éreztem, a sok elveszett állás és milliók aggodalma közepette ez maradhat egyelőre a mi dolgunk, hogy bővülünk. ?De most már jobb a hangulat hála Istennek, sok minden a régi kerékvágásban mehet, én is szívesen hordanék szűk, dögös kismama rucikat, és nagyon boldogok vagyunk a kisfiúnk miatt, így azt gondoltam, ideje megosztanom Veletek. ?❤️Küldjetek sok szeretetet, energiát nekünk, és jó egészséget. ??Mindenkinek nagyon szép napot kívánunk" - írta a kép mellé Kollányi Zsuzsi.

Forrás: Blikk