Kökény Attila büszke legkisebb fiára
2021-08-21  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Nem is lehetne boldogabb Kökény Attila. Lányáék visszaköltöztek a családi otthonba, így ismét sokat lehet kisunkájával, Medivel. Ráadásul hamarosan ismét nagypapa lesz. Lánya, Aranka decemberre várja második gyermekének érkezését.



"A fiatalok éppen építkeznek és még nincs teljesen kész az új otthonuk, ezért mondtam nekik, hogy addig költözzenek haza, legalább újból együtt lesz a család. Nagyon élvezem! A múltkor mind elmentünk együtt vacsorázni, rég volt már ilyen!" - mondta meghatódva Kökény Attila, aki büszkén mutatta meg a Blikk élő Facebook interjújában legkisebb fia, Lali legelső komoly videóklipjét a "Szívtelen" című számot.

"Nagyon köszönjük a Bigának a dalt, hiszen ő írta és hálásak vagyunk neki azért, hogy gondolt a Lalira és megfordult a fejében az, hogy csinál egy dalt és neki szánja. Illetve külön hála Balog Lacinak, aki meghangszerelte és mindenkinek, aki hozzátette a munkáját a dal megszületéséhez." - mondta Kökény Attila, akinek fia Lali még csak most ballagott el az általános iskolából, de máris édesapja nyomdokaiba lépett.

"Köszönöm Istennek, aki erőt ad nekünk ebben a nagy felemelkedésben. Nekünk a zene nagyon fontos és azt gondolom, hogy aki erre a pályára készül - úgy, mint a Lali - olyan, mint az autóversenyzőknek, amikor megkapja a McLaren." -magyarázta Kökény Attila, majd azt is elmondta, hogy azért is különösen büszke Lalira, mert ő az első a három gyermeke közül, aki követi őt a zenei pályán.

"A lányom szerintem nem tud énekelni, a nagyfiamnak nagyon jó hangja van, de ő meg nem akar énekelni, most viszont eljött Lali ideje, hogy tovább vigye a családi örökséget." - mondta büszkén az énekes, miközben kisunkája Medi labdát dobott neki.

Forrás: Blikk