Kiss Kriszta újra szerelmes
2026-10-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Kiss Kriszta, akit a nagyközönség A Nagy Ő című párkereső műsorban ismert meg, újra szerelmes, de nem Galambos Lajcsiba, ahogy azt korábban a pletykák sugallták. Bár a realityben Stohl Andrással alkotott párt, a kapcsolatuk mindössze nyolc hónapig tartott. Most először posztolt az új kedvesével.

Kiss Kriszta a Stohl Andrással való szakítása után úgy nyilatkozott, a külvilág elvárásai és a színész életébe való beilleszkedés nehézségei vezettek a kapcsolat végéhez. A májusi szakítás ellenére azonban nem zárkózott el az új szerelem lehetőségétől, és már júniusban arról beszélt, hogy nyitott egy új kapcsolatra.

Nem sokkal később felröppentek a hírek, hogy Galambos Lajcsi, a népszerű trombitaművész udvarolni kezdett neki. A találkozásaik során Lajcsi a figyelmességéről is tanúbizonyságot tett, például egy örökké tartó rózsát ajándékozott Krisztának, ami akár egy romantikus történet kezdetét is jelenthette volna. Azóta viszont a fitneszversenyző egyértelművé tette, hogy a szíve már foglalt, és őszintén elmondta Lajcsinak, hogy párkapcsolatban él.

„Abszolút mértékben megértette és tiszteletben tartja, hogy párkapcsolatom van” – nyilatkozta Kriszta, elismerve, hogy nagyra értékeli Lajcsi munkásságát.

„Számomra sokkal inkább imponáló az ő munkássága, mint a férfias kisugárzása” – vallotta be Stohl exe.

Ismét szerelmes

Kriszta az új kapcsolatáról egyelőre nem árult el részleteket, így a párja kilétét is homályban hagyta. Mindössze egy sejtelmes fotót osztott meg kettejükről a közösségi oldalán, amelyen egymást ölelik. A fitneszversenyző láthatóan ismét boldog, és úgy tűnik, megtalálta azt a társat, akivel új fejezetet nyithat az életében. Stohl volt párja a jókívánságokra így reagált az Instagramon:

 

„Nagyon sok kedves üzenetet kapok tőletek, és nagyon jó érzés, hogy ennyien szurkoltok nekem. Boldogok vagyunk együtt, s ennél többet most nem is szeretnék mondani” – szögezte le.