Király Linda szerelmi életéről vallott
2021-07-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Dicséretekben, érdeklődésben nincs hiány, Király Linda közösségi oldalát legalább annyi férfi árasztja el szép szavakkal, mint amennyi női rajongója. Az énekesnő mégis másfél éve szingli, igaz, ezt az állapotot a saját döntése idézte elő. Linda tavaly év elején mondott búcsút a tíz éves kapcsolatának, hogy önmagára, a gyógyulására, a fogyására koncentrálhasson, ezért ahogy ő fogalmaz, jó ideig csukva is volt a szeme egy esetleges kapcsolatra.

Az énekesnő a Blikknek azonban elárulta, a helyzet változott, már nyitott az új szerelemre. Ám aki szeretné meghódítani a sztárt, annak bizony először a telefont kell letennie a kezéből, mert internetes ismerkedésről szó sem lehet.

– Én nem vagyok az, aki jobbra vagy balra húzza a jelet egy alkalmazásban. Régimódi lány vagyok, az emberi találkozásokban hiszek, ezért úgy gondolom, a szerelmemet is így fogom megismerni, például közös ismerősök bemutatnak minket egymásnak, avagy esetleg egy munka hoz össze minket – árulta el Király Linda, aki egyelőre a sorsra bízza azt, hogy mikor és hogyan ismerkedik meg a leendő kedvesével.

– Még nem vagyok annyira kétségbeesve, hogy nyaggassam a barátaimat, hogy mutassanak be valakinek. Egyelőre annyit tudok mondani, hogy nyitva van a szemem, már nem zárkózom el egy új kapcsolattól – mondta mosolyogva az énekesnő, aki azt is megsúgta, őt bizony nem a nagy, látványos gesztusokkal lehet levenni a lábáról.

– Sokkal többre értékelem, ha egy randin a férfi nem elkápráztatni akar, hanem megmutatni azt, hogy őt valójában mi érdekli. Szeretem, ha önmagát adja valaki és ha van valami az életben, ami ugyanolyan szenvedély számára, mint nekem a zene – adta a tippeket Király Linda, aki sokak szemében karrierista énekesőnek tűnik, ám állítja, ez nem így van.

– Nagyon családcentrikus ember vagyok, klasszikus nő, aki szereti kiszolgálni a kedvesét. Hiába van koncertem, én ugyanúgy odateszem elé a vacsorát – ígérte Linda, aki persze, még messze van attól, hogy valakivel újra együtt éljen, de szeretné megtalálni azt a férfit, akivel családot alapíthat.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Király Linda (@lindakiraly) által megosztott bejegyzés

Linda ugyan a három Király testvérből a legidősebb, mégis ő az egyetlen, akinek még nincs saját családja. Amerikában élő öccse, Ben öt éve vette el feleségét, Jessicát, rá egy évre meg is született a kisfiúk, Kai. Viktor másfél éve nősült meg, tavaly nyáron pedig az ő kisfia, Kolen is a világra jött.

A sztárvilágban sokaknak hozott nagy szerelmet az internet. Karda Bea és Forgács Gábor idős koruk ellenére találták meg párjukat egy társkeresőn. Palotás Petra és férje, Mirkó egy a német is társkereső oldalon találtak egymásra, Sáfrány Emese és Singh Viki szintén egy-egy ilyen alkalmazásnak köszönheti a szerelmet és Völgyi Zsuzsi is egy hasonló oldalon talált rá gyermeke apjára. De nem mindenki ilyen szerencsés, Molnár Anikónak nagyon rossz tapasztalatai vannak az internetes társkeresőkkel, ő nemrég mindenhonnan törölte magát. Zimány Linda pedig egy olyan külföldi társkereső oldalra regisztrált, ahova ajánlások kellenek, amelyekkel rendelkezett is, mégsem fogadták el a jelentkezését, mert ismertsége miatt azt hitték, nem valósak a szándékai.

Forrás: Blikk